![Fotó: wikipedia.sk A Szlovák Gázművek Rt. megszilárdította gázpiaci vezető pozícióját](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2022/jan/9/spp_logo_0.jpg?itok=GFyjnNMJ)
Ugyancsak növelték piaci részesedésüket a háztartásoknak történő áramszolgáltatás terén is. Ez tavaly 10 százalékos volt, ami annyit jelent, hogy az SPP a negyedik legnagyobb háztartási áramszolgáltatónak számít. 2021 tavaszán befejezték a ČEZ Slovensko ügyfélportfóliójának megvásárlását, mely elsősorban vállalkozók, városok és szervezetek számára biztosított földgáz- és áramszolgáltatást.
„Az említett akvizíció összhangban van a stratégiánkkal, új hozzáadott értéket képez társaságunk számára és lehetővé teszi szolgáltatásaink további bővítését, elsősorban az áramszolgáltatás területén. Az SPP ügyfélportfóliója több mint 7000 új felhasználói hellyel bővült“ – tette hozzá Šebesta.
Az állami vállalat új ügyfeleket szerzett az egyik legnagyobb alternatív energiaszolgáltató, a Slovakia Energy csődje után is, amikor a közel 100 ezer ügyfél végszolgáltatójává vált, akiknek megszakítás nélkül biztosítja a földgázt.
„Az érintett gázfelhasználóknak felkínáltuk az áramszolgáltatás lehetőségét is, ahogyan az új energiaszolgáltatóknak is, standard szerződés alapján, tehát azonos feltételekkel, mint jelenlegi ügyfeleinknek“ – hangsúlyozta Šebesta.
Az SPP egyelőre nem konkretizálta tavalyi gazdasági eredményeit. Auditált 2021-es gazdasági eredményeit 2022 második negyedévében, az évzáró beszámolót követően hozza nyilvánosságra. „Várakozásaink szerint a sikeres 2020-as gazdasági év után, amikor 6 millió eurós működési nyereséget értünk el, ismét ismét nagyon kedvező évet könyvelhetünk el“ – fejezte be tájékoztatását Šebesta.
(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)
Ezt már olvasta?
![Automata defibrillátor (AED) került ki Dunaszerdahelyen is közterületre](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/14/4d8a8ad3-3222-48a8-a09d-ed2fa0aa5a90.jpeg?itok=hs11_kbP)
Automata defibrillátor (AED) került ki Dunaszerdahelyen is közterületre
Automata defibrillátor (AED) került ki a Csaplár Benedek...