Back to top

Szladits Károly szobrát csütörtökön avatják fel

Publikálva: 2021, szeptember 14 - 10:08
Dr. Varga Judit, Magyarország igazságügyi miniszterének a jelenlétében avatják fel csötörtökön 10,30-kor városunk szülöttjének, Szladits Károlynak a szobrát a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren. Az embermagas alkotást Lebó Ferenc győri szobrászművész készítette.
Szladits Károly szobrát csütörtökön avatják fel

Dunaszerdahely városunk szülöttjének, a néhai egyetemi tanár, akadémikus, Szladits Károly születésének 150. évfordulója alkalmából rendez városunk szoboravató ünnepséget, amelyen tiszteletét teszi dr. Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere is. 

A szoboravatón köszöntő beszédet mond dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, majd az ünnepi beszédet dr. Varga Judit miniszterasszony tartja.

Az avatás után a Kereskedelmi és Tájékoztató Központban tartanak zártkörű konferenciát az eseményre érkező jogászok számára, 11.30-tól. A tudományos ülés levezető elnöke dr. Sándor István egyetemi tanár, az MTA doktora lesz, előadói pedig dr. Hamza Gábor egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az MTA IX. Osztályának elnökhelyettese, dr. Vékás Lajos egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, korábbi alelnöke, valamint dr. Mészáros Lajos nyugalmazott alkotmánybíró, a Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsának tagja lesznek. 

____________________________

Szladits Károly 1871. december 27-én született Dunaszerdahelyen, ahol édesapja ügyvéd és szolgabíró volt – Szladits itt végezte elemi iskoláit. Öt és fél éves korában elveszítette az akkor már aljárásbíró édesapját – a haláleset miatt később vagyontalan édesanyjával Pozsonyba költöztek, nyugalmazott alezredes nagybátyához, Gutter Jánoshoz.

A főgimnázium nyolc osztályát már Pozsonyban végezte, itt németül, angolul, franciául is megtanult, illetve nagybátyja mellett úszni, vívni, lovagolni is, s vele jutott el Svájcba, Németországba és Franciaországba. Az egyetemet Budapesten folytatta – már az első év elején Ferenc József Erzsébet-ösztöndíjat nyert –, ahol 1895-ben szerzett doktorátust; ő volt az első sub auspiciis regis jogi doktor. Egyetemi évei alatt oroszul is megtanult, jogtudományi szigorlatait kitüntetéssel tette le.

Részt vett az 1901-es magánjogi törvénytervezet előkészítésében, 1916-ig az igazságügyi minisztérium törvényelőkészítő osztályán dolgozott. 1908-tól egyetemi magántanár képesítést szerzett, 1917-től pedig egyetemi tanári kinevezést kapott a Budapesti Tudományegyetemre (az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogelődjére), közben 1914–33 között a Jogtudományi Közlöny döntvénygyűjteményét, a Magánjogi Döntvénytárat szerkesztette, illetve (1920–22-ben) a Békejog és Békegazdagság című folyóiratot.

Még 1916. január 9-én, miniszteri tanácsosként nemességet kapott – előneve innentől „Dunaszerdahelyi” Szladits Károly lett.

A magyar magánjogtudomány egyik legnagyobb alakjaként a Magyar magánjog című hatkötetes monográfia főszerkesztője és társszerzője volt. Részt vállalt az 1928-as magánjogi törvénytervezet tízéves előkészítésében és kidolgozásában is.

1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1943-tól rendes tagja, 1948-ban elnyerte a tiszteleti tagságot, mely az idős hazai akadémikusok különösen magas elismerésének számított. E cím megszűnésével, 1949-ben ismét rendes tagja lett az akadémiai testületnek. 1942-ben távozott az egyetemről, 1945 után a Jogtudományi Közlöny főszerkesztője. 1927-től bírája volt a magyar–csehszlovák, a magyar–angol és a magyar–jugoszláv vegyes döntőbíróságoknak. 1956. május 22-én hunyt el Budapesten. Szülővárosában, Dunaszerdahelyen utca viseli nevét.

(Nagy Attila helytörténész)

Ezt már olvasta?

Cookies