Back to top

A szivacslabdát is gyakorolják

Publikálva: 2019, április 17 - 17:22
A HC DAC Dunaszerdahely utánpótlás műhelyének összes csapata a tavaszi hajrá megpróbáltatásainak alávetve magát menetel mérkőzésről mérkőzésre, kupáról kupára. Így vannak ezzel a legkisebb kézipalánták is, akiket Ujhelyi Kristína és Juhos Kata edzők kísértek el Dunaszegre egy szivacskézilabda tornára. A sárga-kék mezben induló három csapat derekasan helytállt, a C-alakulat egyenesen a dobogó legfelső fokára állhatott.
A szivacslabdát is gyakorolják

Juhos Kata az előkészítősök egyik edzője most játékosait két csapatra osztva nevezte a Győri ETO KC által szervezett dunaszegi szivacskézilabda tornára. „A szivacskézilabda tornákra eddig egy csapattal, hatan-heten utaztunk, az április 11-i fordulóra 2 csapatot neveztem be. Több sikerélményünk van a kétkapus dobójátékokon, de a szivacskézilabdát is gyakorolnunk kell, és a 2010-ben született lányok csak itt tudják megmutatni tudásukat. Terveim szerint mindenki kipróbálhatta magát és játéklehetőséghez jutott. B csapatomnak nagyobb odafigyeléssel kell edzeni, gyakorolni, igyekszem még jobban segíteni nekik. Az A jelű csapatom tagjai minden dicséretet megérdemelnek, eddigi legjobb játékunkkal a 7. helyet szereztük meg.”

A legkisebb kézipalánták másik edzője Ujhelyi Kristína a tapasztalatszerzésen túl már bizonyos eredmények elérését is célul tűzte ki csapatának. „Csapatommal nekifutottunk a Győri Audi ETO által szervezett szivacskézilabda tornának. A lányokkal egy szép kis célt tűztünk ki magunknak, még pedig azt, hogy a szezon utolsó dunaszegi tornáján ismét a dobogó legfelső fokán fogunk végezni, ahogy azt a legutóbb is tettük. Nagyon nagy örömemre ezt a célt is teljesítettük, és a döntőben legyőztük örök riválisunkat a TSC DÓZSA A csapatát. Színvonalas, döntőbe illő eredmény született, és igaz, csak egyetlen góllal, de győzedelmeskedtünk, és elhódítottuk a kupát. Büszkén, elégedetten és motiváltan tértünk haza. Az élet azonban nem áll meg, készülünk tovább, ugyanis májusban a még fennmaradt bajnoki mérkőzéseken kívül részt veszünk egy három napos tornán Stomfán, valamint júniusban szintén egy három napos versenyen szerepelünk majd a Slovak Open Handball Cupán az ország másik végén, Nagymihály városában.”

Alább az elmúlt időszak utánpótlás eredményeit adjuk közre:

U19
HC DAC Dunaszerdahely - HC Tatran Stupava: 28-17 (11-8)
U14 B
HC DAC Dunaszerdahely B - HKM Šurany: 46-11 (21-4)
április 5. péntek
U14
HK SLávia Sered (Szered) -HC DAC Dunaszerdahely B: 26-35 (12-15)
április 6. szombat
U14
HKM Šurany (Nagysurány) -HC DAC Dunaszerdahely A: 33-38 (16-19)
április 7. vasárnap
áprílis 5. péntek
U12
HK SLávia Sered (Szered) -HC DAC Dunaszerdahely B: 26-10 (11-4)
áprílis 6. szombat
U12
HKM Šurany (Nagysurány) -HC DAC Dunaszerdahely A: 9-19 (4-8)
április 7. vasárnap
U12
MŠO Štúrovo (Párkány) -HC DAC Dunaszerdahely C: 14-12 (9-8)
április 14. vasárnap
U12 
HC DAC Dunaszerdahely B - HKM Šurany (Nagysurány): 15-21 (6-10)
HC DAC Dunaszerdahely A - MŠO Štúrovo (Párkány): 37-7 (19-3)

Dunaszeg
Audi ETO szivacskézilabda kupa-Rigó Béla emléktorna
2019.04.11
HC DAC Dunaszerdahely A:
HC DAC Dunaszerdahely A - Szabadhegyi A: 12:5
Gárdonyi B - HC DAC Dunaszerdahely A: 4:15
HC DAC Dunaszerdahely A - Bognár Kézi Fehér: 7:13
Gárdonyi A - HC DAC Dunaszerdahely A: 15:9
Kölyökkézi Zöld - HC DAC Dunaszerdahely A: 13:10
HC DAC Dunaszerdahely A - Bognár Kézi Zöld: 12:5
Névsor: Hájos Nina, Nagy Csenge, Neilinger Sára, Némethová Sofia, Zsákovics Dorka Júlia, edző: Juhos Kata

HC DAC Dunaszerdahely B:
MKC SE A - HC DAC Dunaszerdahely B: 12:1
HC DAC Dunaszerdahely B - Dunaszeg B: 4:10
Gárdonyi A - HC DAC Dunaszerdahely B: 19:1
Kölyökkézi Kék - HC DAC Dunaszerdahely B: 15:2
Dunaszeg A - HC DAC Dunaszerdahely B: 13:3
HC DAC Dunaszerdahely B - MKC SE B: 4:3
Névsor: Gaál Sára Mária, Guruncz Liana, Helc Zoja, Kováčová Mária, Nagy Laura, Póda Katalin Eszter, edző: Juhos Kata

HC DAC Dunaszerdahely C
HC DAC Dunaszerdahely C - GYŐRSZENTIVÁN 14:7
HC DAC Dunaszerdahely C - DUNASZEG "A" 14:6
HC DAC Dunaszerdahely C - KÖLYÖKKEZI ZÖLD 13:10
HC DAC Dunaszerdahely C - TSC DÓZSA "B" 12:4
HC DAC Dunaszerdahely C - MKC SE "A" 17:10
HC DAC Dunaszerdahely C - BOGNÁR KÉZI FEHÉR 14:7
DÖNTŐ :
HC DAC Dunaszerdahely "C" - TSC DÓZSA "A" 10:9
Névsor : Kováč Szofi Eleonóra, Szunyog Réka, Leško Lili, Meszáros Lili, Kohút Linda, Kovács Lejla, Új Dominika, Lelkes Sofi, Edző : Ujhelyi Kristína

Forrás: vskds..sk

Ezt már olvasta?

Címkék: női kézilabda
Cookies