Back to top

Színek varázsa a Csallóközi Múzeumban

Publikálva: 2019, október 12 - 06:51
Három hölgy műveit csodálhatják meg péntektől a Csallóközi Múzeum látogatói, a Színvarázs című kiállítást ugyanis Buják Ágnes, Karika Lívia és Simon Anikó alkotásaiból állította össze a kiállítás kurátora, Fábrik Erzsébet.
Színek varázsa a Csallóközi Múzeumban

Nagy Iván, a múzeum igazgatója köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a megnyitón ilyen szép számú közönséget üdvözölhetett. Elmondta, a múzeum igazi küldetése, hogy a Csallóközből származó művészeket mutathasson be. A mostani kiállítás ennek ékes példája, hiszen a három hölgy szűkebben vagy kicsit bővebben, de ebbe a régióba tartozik.

Bevilagua Olga a megnyitó házigazdájaként elmondta, a mostani kiállítás a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat keretében nyílik meg. A muzeológus üdvözölte a kiállító művészeket, városunk alpolgármesterét, Karaffa Attilát, Gútay László képviselőt, a kulturális bizottság elnökét, valamint a megnyitó közönségét, majd átadta a szót a kiállítás kurátorának.

Fábrik Erzsébet megnyitója kezdetén rávilágított arra, hogy a három kiállító hölgyet nemcsak az alkotás köti össze, hanem a közös alma mater is, a Nyitrai Pedagógiai Kar, hiszen mindhárman itt váltak művész-tanárrá.

A művészeket és alkotásaikat is bemutatta a közönségnek.

Buják Ágnes alkotásaival az emberi belsőt, a mélyen rejtőzködő szellemi világ kifejezését mutatja be művein: mindazt, ami a felszínen nem látható, de mindannyiunkban benne van. Szavai szerint sokféle képzőművészeti technikát kipróbált, majd 2008-tól olaj és akril képeket készít, most is ezekkel mutatkozik be.

Karika Líviában újból és újból az a cél munkál, hogy megjelenítse a fényt; elsősorban a belső fényt. A dunaszerdahelyi művész 2005-től fest mandalákat, gazdag szimbólumrendszerekkel, finom, érzékeny színhasználattal. Alkotásai bravúros technikai tudásról mesélnek a nézőnek.

Simon Anikó sokféle technikát próbált ki, majd rátalált az üvegfestésre. Témái közt mindig megjelenik a csodálatos csallóközi táj, mindamellett fontos számára a magyar irodalom, művei gyakran készülnek irodalmi ihletésre.

Megnyitója végén azt kívánta a kiállítás látogatóinak, hogy az alkotásokban mindenki lássa meg a szépet.

Simon Anikó mindhárom kiállító hölgy nevében köszönte meg a megnyitó nagy számú közönségének a részvételt, élménydús szemlélődést kívánva a látogatóknak.

A kiállításmegnyitót Keszőcze Judit és Turtev Erik hangulatos előadása foglalta keretbe.

A kiállítás november 2-ig tekinthető meg a Csallóközi Múzeum kiállítótermében.

Felvételeink a megnyitón készültek.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies