A tavalyi, közel háromszázas létszámot bőven túlteljesítve, 406 nevező állt rajthoz. Vajas Roland, a szervező Csallóközi Marathon Club elnöke részletes adatokkal is szolgált: 34 gyerek futotta le a 200 méteres távot, a „nagyok” mezőnyében pedig 105-en teljesítették az 1, 114-en a 3, míg 153-an az 5 kilométeres távot. Akik az utóbbi négy évben részt vettek az óévbúcsúztatás ezen testet megmozgató formájában, azok az idén megkapták a kerámia lóhere negyedik levelét is. Mint Vajas Roland elárulta, jövőre kis tartót kapnak majd a futók, amelyre fel is akaszthatják a korábban begyűjtött leveleket.
Ahogy a korábbiakban, az idén is meleg tea és virsli várta a befutókat, majd a sportcsarnokban került kiosztásra a több mint 80 tomboladíj. A díjak szétosztása után pedig közösen koccintottak a pár óra múlva beköszöntő új évre.
Ha kíváncsiak, kik integettek a fényképezőgépnek, tekintsék meg Képgalériánkat is.
Ezt már olvasta?
A Gaál Wrestling Team birkózói csapatban az ötödikek
A dunaszerdahelyi Gaál Wrestling Team az előkelő 5....