Back to top

Szerdán játsszák a nyolcaddöntőket

Publikálva: 2016, július 26 - 10:39
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, az egy-egy dunaszerdahelyi játékossal felálló szlovák és magyar csapat is továbbjutott a pozsonyi U18-as női kézilabda világbajnokság szerdai nyolcaddöntőibe.

A Tamási Évával erősített szlovák csapat továbbra is az NTC-ben küzd majd, de nagyon erős ellenfelet kaptak a csoportban a harmadik helyen végző házigazdák. Holnap 18.30-kor Norvégiával játszanak majd a legjobb nyolc közé jutásért, akik csupán a csoport első körében Dél-Korea csapata ellen szenvedtek vereséget. A többi mérkőzést hozták és ismerve a norvég kézilabda erejét, nagy bravúr lenne a továbbjutás.

Lakatos Ritaék, vagyis a magyar csapat csoportelsőként ment tovább, így az A csoport negyedik helyezettjével küzd majd, aki Angola lett. Az afrikai alakulat ugyanakkor nagyon jó formában játszik, két győzelem, egy döntetlen és két vereség a mérlege, de az oroszokon kívül minden mérkőzésen közel voltak a győzelemhez. Ezért aztán a szerdán 14.00-kor az Ondrej Nepela Jégcsarnokban játszott találkozó izgalmasnak igérkezik. Ha viszont a magyar csapat hozza eddigi formáját, akkor nem kellene aggódnia továbbjutás miatt.

Tegyük hozzá, amennyiben mindkét csapat továbbjut, akkor a két egykori Talentos lány egymás ellen mérkőzhet meg csütörtökön a negyeddöntőben. A világbajnokság előtt már játszott a magyar és szlovák csapat felkészülési találkozót, akkor a magyarok nyertek.

A helyszínen most is várják a lányok a dunaszerdahelyi kézilabdát szerető szurkolókat, akik eddig is biztatták a csapatokat. A belépés díjtalan.

Ezt már olvasta?

Cookies