
A rájátszás hétvégi, 1. fordulója után nemzetközi mérkőzések miatti szünet jön a Fortuna Ligában. Együttesünk ezekben a napokban kénytelen nélkülözni azt a kilenc játékosát, akik meghívót kaptak a nemzeti válogatottjaikba.
A szezon legizgalmasabb részére való felkészülést a Budafoki MTE elleni barátságos találkozó teszi színesebbé, amely március 20-án, 15:00 órai kezdettel kerül megrendezésre a MOL Football Academy területén.
Február végétől a DAC egykori támadója, Mervó Bence is a piros-feketéket erősíti.
A Budafoki Munkás Testedző Egyesület a 2017/18-as idénytől szerepel a magyar másodosztályban. A tavalyi évadot újoncként a 20 csapatos mezőny 14. helyén zárták, és a mostani szezonban is ugyanazt a pozíciót foglalják el 29 forduló elteltével. Az együttes vezetőedzője az egykori válogatott hátvéd, a 33 esztendős Csizmadia Csaba.
A mérkőzést a MOL Football Academy 1-es számú füves pályáján (lelátós) játsszák, a belépés ingyenes! Megkérjük a szurkolókat, hogy parkolásra az egykori cukorgyár parkolóját használják a Bécsi úton. Az Akadémia egész területén tilos a dohányzás, az alkoholtartalmú italok és a tökmag fogyasztása.
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
A DAC Akadémia munkáját mintaként emelték ki a SZLSZ 2025-ös edzőkonferenciáján
A SZLSZ 2025-ös edzőkonferenciáján a klubunkat az...
Február 7-én a Slovan ellen kezdi a DAC a tavaszi idényt
Jegyezzék fel a naptárjaikba: ezek a bajnoki tavasz első...