Megbizonyosodni róla csupán egyféleképpen tudtak volna, viszont nem adott a Jóisten szárnyakat az embernek, csupán a madaraknak. Már Leonardo da Vinci is kacérkodott a gondolattal. Ha nem is ő, de valaki más felrepült, hogy lássa a horizont görbületét, ahogy a lenyugvó Nap megfesti a tengert. Nem volt kétség: gömbölyű!
Gyerekkoromban az a dilemma járta, hogy Dunaszerdahely kerülete csillagot formáz, s bár próbáltam alakját venni a térképeken, biz’ nem sikerült rájönnöm, ez csupán kitaláció vagy van alapja is?
Esetleg a csillag formája nem volt egyértelmű? Hiszen abban az időben a csillagot általában ötágúnak tudtuk, és alapból vörös volt, ott virított szinte mindenhol. Suliban megtanultunk azt is, hogy kell lerajzolni. De mi van, ha Dunaszerdahely zsidó múltjára utaltak vele, és akkor egy újabb kiszögelést is kereshetek? Melyik lehet a „csillag” hatodik ága, talán „Szever 2”?
Ma már tudjuk, hogy nem lapos, s bár nem volt elmeháborodott régen, aki annak vélte, az eretnekséget még bőven ráhúzhatták. Ahogy a város területe változott, az alakja is másmilyen lett.
A régi térképek zöld területként azonosító foltjai mára benépesültek, egyre nagyobb teret adva annak a víziónak, hogy a város összeépül a környező falvakkal. Így már szinte semmi sem utal a gyerekkori dilemmámra. Épp csak megtanultam járni, majd kerékpározni, amikor nagyapámmal körbenéztünk a „széleken”, vagyis a városközponttól távoleső peremkerületekben.
Míg az öreggel róttuk a kilométereket, otthon megsült az aktuális finomság ebédidőre. Oly’ rég volt már, hogy több évtized után érezni ugyanazon illatokat, felér Amerika felfedezésével.
Bögi Róbert írásának a folytatásást a KlikkOut weboldalán itt olvashatják el!
