Back to top

Szeptember 3-án ismét közös zenélés

Publikálva: 2017, július 24 - 07:59
A tavalyi dunaszerdahelyi közös zenélés után idén szeptember 3-án újra ilyen bulira hívják az érdeklődőket a Vásártérre.

A Rockin első ízben 2016. szeptember 11-én került (Néhány kép erről ITT.) megrendezésre a dunaszerdahelyi Vásártéren. A legendás Foo Fighters – Learn To Fly címü dalát ekkor 50 lelkes zenész adta elő. A szervezők azt tervezik, hogy idén két számot játszanának, és ezt szeretnénk, ha ezek a résztvevők együtt választanák ki. 

Tavaly szerveztek egy nagy örömzenélést Olaszországban is, ahol több mint ezer zenész jött össze, hogy közösen játssza el a Foo Fighters: Learn to Fly című dalát. Ők ezzel szerették volna felhívni magukra a figyelmet, hogy az említett zenekar Cesena városában is fellépjen. Ez a megmozdulás adta az ötletet Katona Gábornak és fiának, hogy egy hasonló - persze méreteiben kisebb - közös zenélésre invitálja Dunaszerdahely városába a környék gitárosait, dobosait, énekeseit. Úgy gondolták, hogy a város adottságait figyelembe véve az ezer helyett ideális szám lesz az ötven, ami tíz-tíz szóló és basszusgitárost, dobost, illetve húsz énekest jelent.

A szervezők közlése szerint a rendezvény céljaa minél több zenészt összehozni és együtt egy jót szórakozni.

Jelentkezni ITT lehet.

Nézze meg a tavalyi videót!

Ezt már olvasta?

Címkék: zene
Cookies