A színházterem teltházát elsőként Érsek Rezső köszöntötte dalával, majd Tilajčik Edit az ünnepi délután műsorvezetője kiemelte, ahogy évek óta, a városi önkormányzat most is ünnepség keretében fejezi ki a nyugdíjasok iránti megbecsülését és tiszteletét. Köszöntötte az ünnepélyen részt vevő alpolgármestereket, A. Szabó Lászlót és Karaffa Attilát, Bubniak Júlia hivatalvezetőt, Molnár Tímeát, a Városi Hivatal Közoktatási, Szociális, Sport és Kulturális Főosztályának vezetőjét, valamint a hivatal jelen lévő munkatársait.
A folytatásban A.Szabó László beszédét hallgathatták meg a szépkorúak, amelyben kiemelte, az idős nem teher, hanem tapasztalat, tudás és olyan megközelítés, amely nem pótolható. Egyúttal elmondta, az önkormányzat a közösségünk hasznos tagjaiként tekint az idősebb korosztályra és igyekszenek lehetőségeikhez mérten segíteni a mindennapjaikat. A beszéd végén minden jelenlévőnek áldott ünnepeket kívánt.
Az ünnepség zenés része Érsek Rezső karácsonyi dalaival folytatódott, majd a meghívottak az önkormányzat karácsonyi ajándékát vehették át a városi hivatal alkalmazottaitól a művelődési központ előcsarnokában.
Ezt már olvasta?
![Nyáron is folytatódik az ingyenes médiaképzés](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/9/ai-generated-8145415_1280.jpg?itok=cwDH0eUD)
Nyáron is folytatódik az ingyenes médiaképzés
A városi médiát működtető Perfects Rt. tavasszal indított...