A város vezetőjét, és kíséretét a nyugati lakótelepi panzióban Pongrácz Kálmán igazgató köszöntötte.
Hájos Zoltán szerint nehéz szavakkal kifejezni azt a szeretetet, elismerést és tiszteletet, amely az időseket megilleti, egész életük során. „Társadalmunkban minden egyes generációnak megvan a maga szerepe, s noha a fiataloké a jövő, ám a jövő csak szüleink, nagyszüleink önfeláldozó életével teljesedhet be.Mi az Önök munkáját folytatjuk, s feledatunk, hogy a közösségünk »sorsát jól vigyük tovább«.”
A polgármester szerint csak az idősekkel lehet a ma világa, társadalma, közössége teljes, hiszen az aktív életszakaszokban végzett gyümölcsöző munkát mindig illeti a megbecsülés. Felhívta az otthon lakóinak figyelmét, hogy az önkormányzatnak nem csak célja, de tisztelettudó kötelessége az is, hogy a megérdemelt pihenés méltó körülmények között teljen a szépkorúak számára, és jelezte, a város mindig szívesen és örömmel hívja, várja kulturális és egyéb rendezvényeire őket. Hájos hangsúlyozta, hogy mindig meg fogják találni a módot arra, hogy az idősebbek is szervesen be tudjanak kapcsolódni a városi élet mindennapjaiba.
A köszöntő után apró figyelmességgel lepte meg a megjelenteket, illetve meglátogatta az ágyban fekvő, betegebb lakókat.
A látogatáson a művészeti alapiskola tanulói adtak elő kis kultúrműsort.
Ezt már olvasta?

A lakóközösségek képviselőivel egyeztetett városunk polgármestere a város tisztaságáról
Október 9-én, kedden kora este a városi hivatal Makovecz...

Emlékezés az 1956-os forradalom hőseire Dunaszerdahelyen
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei a magyar...