Back to top

A szépkorú hölgyeket köszöntötték a panziókban

Publikálva: 2017, március 7 - 12:50
Nőnap alkalmából városunk vezetősége kedd délelőtt felkereste a dunaszerdahelyi idősotthon nyugat-lakótelepi és Barátság téri intézményeinek hölgyeit, hogy tiszteletük és elismerésük jeléül felköszöntsék az ott lakó szépkorúakat.

Dr. Hájos Zoltán polgármester, dr. Horváth Zoltán alpolgármester, Molnár Tímea, az oktatási és szociális főosztály vezetője, illetve munkatársa, Miklós Alica, valamint Pongrácz Kálmán igazgató üdvözölték a megjelent hölgyeket.

Elsőként az egyik panzióban a Vámbéry Ármin Alapiskola – Pápay Dániel, Cséfalvay Franciska, Dorák Lara Jázmin és Nagy Gréta –, míg a másikban a Művészeti Alapiskola tanulói adtak kultúrműsort az időseknek, majd Hájos Zoltán polgármester szólt a jelenlévőkhöz.

„A nemzetközi nőnap, e számunkra nagyon kedves ünnep alkalmából jöttünk ma önök közzé: köszönteni és köszönni. Március 8-a ugyanis a hölgyek megbecsülésének, az irántuk való tiszteletünk kifejezésének a napja is, hiszen önök teszik életünket gazdagabbá, boldogabbá. S vállalják mellettünk a sorsot önzeltenül, úgy, hogy munkájuk mellett még egy második műszakot is – a gyermeknevelést, de a háztartás minden terhét – magukon viselnek.

Az lenne az igazán szép, ha nem csupán ezen az egy napon lennénk figyelmesebbek a hölgyek iránt, hanem ha az év minden napja is erről a megbecsülésről szólna. Szeretnénk ma ezért mindent megköszönni – és egyben egészséget, vidámságot, s örömet is kívánunk mindannyiuknak!” – mondta a polgármester

Végül Hájos Zoltán polgármester és Horváth Zoltán alpolgármester figyelmességük jeléül virággal és csokoládéval kedveskedtek az idősotthonok lakóinak.

Ezt már olvasta?

Cookies