A Szent István-napi ünnepség részeként a délután folyamán ünnepi szentmise és ünnepi koszorúzás után gyűltek össze a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban az ünnepi aktusra meghívott vendégek, és természetesen a nap ünnepeltjei, Dunaszerdahely város díjának díjazottai.
Az ünnepi díjátadót megtisztelte jelenlétével Dr. Szilágyi Péter, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, valamint Jankovics Gyula, Magyarország pozsonyi nagykövetségének tanácsosa is.
Bertók Tóth Katalin ünnepi dala után Bíró Éva és Tilajčík Edit, az est háziasszonyai kérték fel Dr. Hájos Zoltánt ünnepi köszöntőjének megtartására.
Városunk polgármestere köszöntőjének kezdetén kiemelte,
„Rendkívüli időket élünk, amelyet szüleink és nagyszüleink sem éltek meg. Hiszen nem volt még olyan húsvét sem, amikor a hívők nem tudtak templomban részt venni a szentmisén, vagy az istentiszteleten. Még háborús időszakban is megtalálták a lehetőségét, hogy a templomba mehessenek.”
Dunaszerdahely polgármestere elmondta, mivel a tavaszi díjátadó a sajnálatos események miatt elmaradt, városunk az idén visszatért a korábbi tradícióhoz, és annak méltó helyet talált Szent István napján. Hájos Zoltán szavai szerint a városi díjak egyben szimbolikával is bírnak.
„Ezekkel a díjakkal köszönjük meg a díjazottjainknak a közösségünk érdekében elvégzett munkájukat, illetve a sport területén elért kimagasló eredményeiket, valamint példát mutatunk a fiataloknak, hogy érdemes a közért cselekedni, hiszen éppen a városi díjak odaítélésével köszöni meg közösségünk az embertársainkért elvégzett munkát, vagy a sok lemondást követően elért sportteljesítményt.”
Rövid köszöntője végén azt kívánta magunknak, hogy közösségünknek sok olyan személyisége legyen, akiknek átadhatjuk majd városunk díjait.
A köszöntő szavak után ifj. Derzsi György Bertók István zenei kíséretével adta elő a Jöjjön a fény című szerzeményt, majd elérkeztünk az est fénypontjához, a Dunaszerdahely Város Díszpolgára díj átadásához. Az est háziasszonyai elmondták, hogy e kitüntető címet olyan, Dunaszerdahelyen kívül élő jelentős személyiségek kaphatják, akik sokéves tevékenységükkel nagymértékben és rendkívül jelentős módon járultak hozzá a város fejlődéséhez és gyarapításához, érdekeinek védelméhez és jó hírnevének terjesztéséhez; majd felkérték Dr. Hájos Zoltán polgármestert, A. Szabó László és Karaffa Attila alpolgármestereket, valamint Bokros Bianka, diákpolgármestert a díj átadására.
Az idén a Dunaszerdahely Város Díszpolgára díjjal városunk korábbi plébánosát, Ft. Kiss Róbert atyát tisztelték meg, akit idén a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynökévé nevezett ki Mons. Orosch János érsek.
Pro Urbe díjjal, a városi képviselő-testület határozata értelmében három kategóriában ítélik oda: a társadalmi élet, a kultúra és a sport kategóriában.
A 2020-as év díjazottai: Tóth László, Jarábik Gabriella és Mészáros Ildikó.
A Budapesten született Tóth László József Attila-díjas költő, műfordító, dramaturg, színháztörténész, szerkesztő és esszéíró a kortárs magyar irodalom összmagyar viszonylatban is ismert és elismert személyisége.
Jarábik Gabriella, pedagógus, népművelő, kisszínpadi rendező, múzeumigazgató Csúzon született, majd 1972-től Dunaszerdahelyen él. Több kiemelkedő munkahelyi megbízása mellett 16 évig aktívan bekapcsolódott a városi önkormányzat munkájába, mint képviselő és különböző szakbizottságok tagja, de ismertségét a különböző hazai és külföldi díjakkal jutalmazott Fókusz Irodalmi Színpadban végzett munkájának is köszönheti.
A sport kategóriában, a városi képviselő-testület döntése értelmében Mészáros Ildikó, a HC DAC kézilabdaklub utánpótlásedzője vehette át a városi díjat, a sport területén elért kimagasló eredményeiért. Mészáros Ildikót hazai és külföldi szakmai körökben is szaktekintélynek tekintik, aki elhivatott edzőként sok gyermekkel szerettette meg a kézilabdát.
Bertók István zongoraművész zongoraszólója után Dunaszerdahely Város Polgármesterének Díja került átadásra, mely elismerésre azok a magánszemélyek és csoportok terjeszthetők fel, akik kimagasló eredményeket értek el a tudomány, a technika, a művészetek, a sport és az oktatásügy terén, életmentő, vagy vagyonmentési akcióban vettek részt, munkásságukkal a város érdekeit szolgálták, öregbítették jó hírnevét idehaza és külföldön.
Dr. Hájos Zoltán polgármester ebben az évben 3 díj odaítéléséről döntött, valamint 1 polgármesteri emléklapot adott át.
Polgármester díjban részesült Nagy Frigyes, Dunaszerdahely korábbi alpolgármestere, aki hosszú éveken keresztül dolgozott a város fejlesztése érdekében. Hájos Zoltán polgármester ebben az évben polgármester díjban részesítette a Vox Camerata kamarakórust, 30 éves jubileuma alkalmából; MUDr. Rajzák Lászlót az egészségügy területén elért kimagasló munkája elismeréseként tüntette ki.
Városunk polgármestere ebben az évben egy polgármesteri emléklapot is átadott, amelyet a dunaszerdahelyi birkózóklub érdemelt ki.
Bertók Katalin és ifj. Derzsi György éneke után, melyet zongorán ezúttal is Bertók István kísért, a többéves hagyomány szerint a városi fenntartású óvodák és iskolák pedagógusainak kitüntetése következett.
Az Év pedagógusa díjat idén a szakma Pőcz Ildikónak, a Komensky utcai óvoda óvónőjének ítélte oda.
Az Év pedagógusa díja mellett a városi önkormányzat kulturális és sport bizottsága kezdeményezte, hogy a nagyközönség is szavazhasson arról, hogy ki a legnépszerűbb pedagógus. Az utolsó fordulóba 7 jelölt került: Duben Beáta, Ferdics Béla, Gaál Zöld Ágnes, Kállay Piroska, Pőcz Ildikó, Várady Andrea és Várady Zsuzsanna.
Az Év pedagógusa díj közönség díját 2020-ban a jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapott Várady Zsuzsanna, a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola alsó tagozatos pedagógusa érdemelte ki.
A díjátadó ünnepség méltó befejezéseként Bertók Tóth Katalin és ifj. Derzsi György csodálatos előadását élvezhették a vendégek, akiket zongorán Bertók István kísért.
További felvételeink Képgalériánkban tekinthetők meg.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
A jubilánsokat köszöntötték advent második vasárnapján
A Sikabony Polgári Társulás, ahogy az már évek óta...