Évszázadok – vagyios már lassan egy évezred –, azaz az Árpád-kor óta, amióta a templomunk létezik, a város egyik legjelentősebb eseménye a búcsú, vagyis a templom és a város védőszentjének a megünneplése. Az eseménysorozat a dunaszerdahelyi közösség összetartozásának legrégebb kori és legfontosabb ünnepeként ismert.
A Szent György-napok a rendszerváltás óta fokozatosan visszanyerte eredeti jelentőségét is, hiszen ma méltóan emlékezünk azon a város alapítására, védőszentjére, 1854-es egyesítésére, illetve jeles személyiségeire.
Az idei eseményeket lelki program nyitja: április 24-én, kedden a település katolikus templomának búcsúmiséjét tartják 17 órától, a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomban, amelyet hagyományosan a város lakosaiért ajánlanak fel.
Szerdán, április 25-én a közönség az ünnepnapok keretében Dunaszerdahely Város Díszpolgára elismerésben részesülő Almási Róbert képzőművész kiállításának tárlatát tekinthetik meg 17 órától a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.
Április 26-án, csütörtökön 18 órától pedig a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet Szent György-estjén kerül sor hagyományosan a Szent György-díj átadására, amely közéleti díjban eddig a következő személyek részesültek: Zsidó János, városunk egykori esperesplébánosa, Dunaszerdahely Város Díszpolgára, Cséfalvay Erzsébet, egykori városi képviselő, Soós Lajos, az 1960–70-es évek dunaszerdahelyi színjátszásának egyik legendás alakja és id. Görözdi Miklós, néhai dunaszerdahelyi lelkész (posztumusz).
___________________________________
A Szent György-napok további részletes programjáról itt olvashatnak még!
Az egyes napok Facebook-eseményeihez itt lehet csatlakozni!