Aznap hétfőn, az ünnepi alkalom előtt 17.00 órától búcsúi szentmisét tartanak a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomban, amelynek főcelebránsa Fóthy Zoltán párkányi esperes lesz.
18,30-tól pedig a Vermes-villában kezdődik a Szent György-est, amelyen a városvédő egylet tagjai átadják az egylet alapította Szent György-díjat,
amellyel azokat a személyiségeket ismerik el, tüntetik ki, akik Dunaszerdahely város egyházi, kulturális és társadalmi életében elévülhetetlen munkásságot fejtenek, fejtettek ki, illetve életpéldájukkal magyar közösségünk meghatározó alakjai.
A kitüntetettet Kiss Róbert tb. kanonok, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke, Dunaszerdahely város díszpolgára méltatja majd, illetve az esten fellépnek a Dunaszerdahelyi Művészeti Alpiskola diákjai.
A Szent György-díjat korábban Zsidó János, városunk egykori esperesplébánosa, Dunaszerdahely város díszpolgára, Cséfalvay Erzsébet egykori városi képviselő, Soós Lajos, az 1960–70-es évek dunaszerdahelyi színjátszásának egyik legendás alakja, id. Görözdi Miklós néhai dunaszerdahelyi református lelkész (posztumusz), a városunk hírnevét öregbítő Szent György Kórus, Marczell Béla néprajzi gyűjtő, muzeológus (posztumusz), Nagy Frigyes egykori alpolgármester, a Szent György Lovagrend Szlovákiai Nagypriorátusának elöljárója és Simon Ferenc, a Sikabony Polgári Társulás tiszteletbeli elnöke kapta meg.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Hajléktalankérdés és megoldáskeresés – a problémával kapcsolatos konferencia zajlott városunkban
Egy nem újkeletű, vissza-visszatérő problémáról, a...