Back to top

Szarka Ákos századik élvonalbeli meccsére készül

Publikálva: 2016, április 1 - 12:11
Az aktuális idény legeredményesebb DAC-játékosa, Szarka Ákos sérülését követően már készen áll holnap pályára lépni a Slovan ellen. Ez lesz századik élvonalbeli mérkőzése.

„Megnéztem a mérkőzésre kiadott Híradót, és ott láttam, hogy 99 találkozónál járok. Tudom tehát, hogy a holnapi, Slovan elleni pályára lépésem a 100. első ligás összecsapásom lehet,” mondja a 25 éves Szarka, aki kilenc góljával a DAC legeredményesebb játékosa a most futó idényben. „Szép szám a százas, és remélem, hogy még növekszik. Főleg ami a gólszerzést illeti, hiszen száz mérkőzésre kevés az a 18 találat. Még ebben a szezonban szeretném minél jobban feltornászni ezt a számot, de főleg a csapat sikeressége a fontos. Szeretnék segíteni az együttesnek, és örülni fogok, ha ezt gólokkal tehetem meg. A Slovan ellen teltház és fantasztikus hangulat vár minket. Bízom benne, hogy szurkolóink az egész mérkőzésen támogatni fognak minket, és közös erőfeszítésekkel sikerül begyűjtenünk a három pontot,” kívánja Ákos, aki már teljesen felépült az első tavaszi fordulóban elszenvedett bokasérüléséből.

Szarka Ákos neve mellett jelenleg 99 első ligás rajt és 18 gól szerepel. Mindegyiket csapatunk színeiben érte el, méghozzá 53 találkozón.

Erik Pačinda (7. forduló, DAC-Zólyombrézó 5:1) és Branislav Ľupták (18. forduló, Zólyombrézó-DAC 0:0) után Ákos már a harmadik olyan játékosunk, aki ebben az idényben lép pályára századszor a legfelső osztályban.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Szarka Ákos
Cookies