Back to top

Szarka Ákos: Hisszük, hogy ez a győzelem lendületet ad majd

Publikálva: 2016, augusztus 18 - 12:57
Beszélgetés Szarka Ákossal, a DAC 25 éves támadójával, és legutóbbi három góljának szerzőjével.

Az eltiltásod letelte után két mérkőzésen három gólt szereztél. Ki voltál már éhezve a labdarúgásra?

„Igen, már hiányzott a futball. Tavasszal a sérüléseim miatt nem sokszor léphettem pályára, majd az új idény első meccsén, Zsolnán eltiltottak, így nem segíthettem a csapatnak a pályán. Nagyon hiányoztak már a mérkőzések, és örülök annak, hogy jól megy a góllövés, még ha a saját és a csapat játékának színvonala egyelőre messze van még az optimálistól. Csapatszinten nagyon nem megy jelenleg a szekér.”

Az első két gólodat a trencséniek elleni mérkőzésen szerezted, mely nagyon rosszul indult a számunkra. Hogyan emlékszel vissza erre az összecsapásra?

„Igen, nagyon rosszul kezdődött, hiszen a negyedik percben már kétgólos hátrányban voltunk. Ez az állás alaposan kihatott a pszichikánkra, és minden tervünket felborította, amit az edzésen begyakoroltunk. Az ilyen meccsekkel a jobb csapatoknak is meggyűlik a bajuk - nekünk meg pláne, főleg amilyen helyzetben vagyunk jelenleg pszichikailag.”

A tegnapi kupamérkőzést a te gólod döntött el...

„Ezek különleges összecsapások, hiszen az alacsonyabb osztályú bajnokságokban szereplő ellenfelek a lehető legjobb formájukat akarják nyújtani, és gyakran tördelik a mérkőzést. Számunkra is nehéz találkozók ezek, főleg most, ilyen állapotban. És ha nem megy a szekér, akkor ezeket a meccseket is nehézzé tudjuk tenni magunknak. De bízom benne, hogy egyre javul majd a teljesítményünk, és a bajnokságban, majd a kupában is sorozatban aratjuk a győzelmeket.”

Németh Krisztián vezetőedző azt nyilatkozta a mérkőzés után: bízik abban, hogy ez a győzelem jó kiindulópont lesz az elkövetkező összecsapások sikeres megvívásához...

„Az egész csapat hiszi, hogy ez a mérkőzés lesz a fordulópont, mely lendületet ad majd. Győztünk, sikerült továbbjutnunk a kupában - de ez a múlt, és már a szombati, nagymihályi találkozóra összpontosítunk.”

A tegnapi mérkőzésen te viselted a csapatkapitányi karszalagot. Hogyan fogadtad, és már tudod, hogy mennyibe fog ez neked kerülni?

„Egy bajnokin már viseltem a karszalagot, Straka Gabi sérülését követően, így nem fogok fizetni érte, hiszen egyszer már megtettem. A mérkőzés előtt jelentette be az edző, hogy én leszek a csapat kapitánya, miután az eddigi kapitány, Ľubomír Michalík csak a kispadon kapott helyet. Az edző választott engem, és szólt is pár szót. Örömmel fogadtam a karszalagot, de úgy vélem, hogy a saját teljesítményem és a csapaté is lehetett volna jobb.”    

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Szarka Ákos
Cookies