Back to top

Száraz Benjamin, az egyes számú újonc

Publikálva: 2017, május 30 - 16:03
A rózsahegyi bajnokin debütált az élvonalban a DAC tehetséges kapusa, Száraz Benjamin.

Tofiloski és Slávik után az ifjúsági válogatott Száraz Benjamin (szül. 1998. március 9-én) lett a harmadik kapus, aki az épp lezárult bajnoki idényben a DAC színeiben védett. Egyúttal ő a klub élvonalbeli történelmének 28. hálóőre. „Már a mérkőzés előtti napon felkészített rá az edző, hogy a kapuba mehetek. Szombaton pedig már száz százalék volt. Természetesen hálás vagyok ezért a lehetőségért, de csalódott vagyok a vereség miatt, és az is bánt, hogy két lövésből két gólt kaptam,“ mondta a szombati bajnokit követően a tehetséges kapus, aki Rózsahegyen az egyes számú mezt viselte.

„Szerintem az első percbeli helyzetünkön kívül nem sikerült százszázalékos lehetőséget kidolgoznunk. Ha az bemegy, akkor teljesen máshogy nézett volna ki a meccs,“ tért vissza a pályán történtekhez a nagykéri származású tehetség, aki a téli szünet során Szenicéről érkezett a DAC-hoz. Tavasszal az U19-es csapatunk erőssége lett, háromszor a harmadik ligás DAC B mezében is pályára lépett már, 2017. május 27-ét pedig aranybetűvel írja be emlékezetébe. Ezen a napon mutatkozott ugyanis be a felnőtt élvonalban. „Mindenképpen egy új dolog ez számomra. Remélem, hogy élvonalbeli rajtjaim száma növekedni fog, és következő alkalommal minden jobb lesz,“ bizakodik Száraz. Rajta kívül még egy újoncot avattunk szombaton, a 20 esztendős Slavomír Pagáš személyében. Fiatal védőnk a 90. percben Ľuptákot váltotta, és lett a 33. játékos, akit az idény során edzőink pályára küldtek.

A legtöbb élvonalbeli rajttal rendelkező kapusaink:

1. Peter Šanta (153 mérkőzés)

2. Stanislav Vahala (145)

3. Ján Novota (67)

4. Miroslav Mentel (33)

5. Tomáš Tujvel (32)

...

10.-11. Stanislav Fišan és Matej Slávik (18-18)

14.-15. Martin Polaček és Darko Tofiloski (13-13)

25.-28. Milan Mana, Michal Bojnanský, Vojtech Milošovič és Benjamín Száraz (1-1)

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies