Back to top

Szánthó Regő a DAC-ban

Publikálva: 2022, február 22 - 21:38
Az átigazolási időszak zárónapján a magyar 21 éven aluli válogatott középpályással, Szánthó Regővel erősített a DAC, aki a Ferencvárosból érkezik vendégjátékra.
Szánthó Regő a DAC-ban

A magyar U21-es válogatott Szánthó Regő a DAC utolsó erősítése a téli átigazolási időszakban. Klubunknak sikerült megegyezni a Ferencvárossal, hogy a játékos 2023. június 30-ig kölcsönben szerepel majd Dunaszerdahelyen, emellett opciót is szereztünk Szánthó átigazolására.

A Győrből származó (szül. 2000. november 22-én) futballista az ottani ETO FC neveltje, amelynek színeiben a felnőttek között is bemutatkozhatott. A 2017/18-as szezonban debütált, és összesen 59 mérkőzésen lépett pályára a győri felnőttcsapat színeiben a másodosztályban, amelyeken 10 gólt és 12 gólpasszt jegyzett.

2020 januárjában a Ferencvároshoz szerződött, ahol nem sokkal később az NBI-ben is bemutatkozhatott, és a bajnoki címvédéshez vezető úton egy meccsen lépett pályára. 2020 tavaszát az FTC farmcsapatában, Soroksáron töltötte, ahol hat másodosztályú találkozón két gólt szerzett. 2020 nyarán egy évre Zalaegerszegre került kölcsönbe, amelynek színeiben 27 első ligás összecsapáson 10 találat szerepelt a neve mellett. A jelenlegi idényben 6 bajnoki találkozón lépett pályára a Fradiban, és háromszor az európai kupaporondon is megmutathatta magát: a BL play-offjában a Young Boys Bern, az El csoportkörében a Celtic és a Betis ellen kapott lehetőséget, mindannyiszor csereként beállva. Összességében az NBI-ben 34/10, az NBII-ben 65/12, a Magyar Kupában, az európai kupaporondon 3/0 a mérlege.

Szánthó szerepelt a 18 és 19 éven alatti korosztályos válogatottakban, jelenleg pedig az U21-es nemzeti csapat tagja. A tavalyi kontinensviadalt, amelynek Magyarország volt a társrendezője, koronavírus-fertőzés miatt ki kellett hagynia. Novemberben győztes gólt szerzett a Lettország elleni Eb-selejtezőn.

„Örülök, hogy válthatok és Dunaszerdahelyre igazolhatok. Jó csapatnak tartom a DAC-ot, hiszen nemrég játszottunk velük, és le is győzték a Fradit. Szeretnék bekerülni a kezdőcsapatba, és a nemzetközi kupaporondon is szerepelni. Tudom, hogy egy magyarlakta vidékre érkezem, ahol a szurkolók nagyon szeretik a játékosaikat, továbbá a DAC Szlovákia egyik legjobb csapata” – nyilatkozta új erősítésünk, Szánthó Regő, aki a 74-es számú mezt fogja nálunk viselni.

A szélsőként és támadó középpályásként is bevethető Szánthót a mi szurkolónk is láthatták a januári DAC-Ferencváros felkészülési mérkőzésen, amikor a 68. percben Zubkovot váltotta.

„Ahogy az a múlt heti sajtótájékoztatón is elhangzott, Regő az egyik legígéretesebb magyarországi tehetség, akit közelebbről is figyelemmel kísérünk. Nyártól vagyunk kapcsolatban a Fradival, megoldást keresve. Boldogok vagyunk, amiért a téli átigazolási időszak utolsó óráiban megtaláltuk a módját, hogy az elkövetkező másfél évre megszerezzük őt, egy végleges átigazolás lehetőségével. Úgy gondolom, mindegyik érintett fél csak nyer az üzleten, a DAC pedig egy nagyon motivált játékost szerzett meg, aki szeretné magára felhívni a figyelmet. Regőnek minden képessége megvan ahhoz, hogy az NBI egyik legérdekesebb fiataljának nevezzük, aki iránt több klub is érdeklődik Európában. Bízom benne, hogy sikerül gyorsan beilleszkednie, és sok sikert kívánunk neki klubunk színeiben” – jelentette ki a klub nevében Jan Van Daele sportigazgató.

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Szánthó Regő
Cookies