Az ülés elején az előző testületin hozott határozatok teljesítését ellenőrizték, majd a város 2023. évi összevont (konszolidált) könyvelési zárását és az éves beszámolóját fogadták el, illetve informáltak a 2024-es első félév költségvetése bevételi oldalának teljesítéséről és a kiadási oldal merítéséről.
Elfogadták Dunaszerdahely Város 2024. évi költségvetésének 3/2024. számú módosítását, majd kisebb földterületek eladását, valamint egyes parcellák szolgalmi joggal történő megterhelését is. Ennek részeként a város a kialakítandó terület mellett pl. rendbe fogja tenni a kistejedi Mária-szobrot is.
Jóváhagyták a Municipal Real Estate Dunajská Streda Kft. mint tulajdonos és Dunaszerdahely város mint kölcsönző fél között a gyűjtőudvari telkek kikölcsönzéséről szóló szerződésnek a megkötését, mely által a gyűjtőudvart szeretné a város rendbe tenni.
Öt alapiskolában lejárnak a büfék bérleti szerződései, és pályázatot ír ki a hivatal a szolgáltatások működtetésére. Az ezt felügyelő bizottság elnöke Bugár György lesz, tagjai pedig Jarábik Imre, Brunczvik Tünde és Czúfal Piroska lesznek (póttagok Gútay László és Őri Rita).
Rábólintott a testület arra a Nagyszombat Megye és a város között a pénzeszközök társításáról és az együttműködésről szóló szerződésnek a javaslatára is, amely után a 63-as főúton a Metrans mellett majdan létesülő körfogalom építése előtt már elterelnék a teherforgalmat a Baranyai-féle körforgalomhoz. Pontosabban a szerződés célja, hogy addigra kiszélesítsék a Baranyai-féle körforgalmat a későbbiekben arra terelt nagyobb gépjárművek számára.
Módosította az önkormányzat az ülésen a hulladékgazdálkodással kapcsolatos általános érvényű rendeletét is a város területén található települési és kisebb építési hulladékok kezeléséről is, szabályozva, hogy ki hová viheti a hulladékot. Elejét szeretnék venni így a „hulladékturizmusnak”, annak, hogy egyes városrészekből a lakosok másik városrészbe vigyék át a szemetjüket.
Mivel emelkedni fog a hulladékelszállítás díja is, a város a következő évben szükségét látja közbeszerzés kiírásának is, megpróbálva csökkenteni a fizetni valókat ezáltal is. Szükséges megerősíteni a városi bevételeket is, hiszen az állam az önkormányzatok kasszájából „veszi ki” a pénzt, arra kényszerítve őket, hogy egyre kevesebb pénzből gazdálkodjanak. Dunaszerdahely városának a múlt évi előirányzottakhoz képest jelen esetben több mint mínusz 400 ezer euró folyó kiadás hiányzik a bevételeiből – amit a részadók keretén belül kapunk a pénzügyminisztériumtól. Emiatt a város is kénytelen lesz emelni a helyi adókat és illetékeket. Természetesen az adók emelése nem népszerű, de szükséges ahhoz, hogy a kialakult helyzetben a város is biztosítani tudja a lakosok számára az egyes szolgáltatásokat.
Elfogadta a testület négy képviselő (A. Szabó László, Horony Ákos, Horváth Zoltán és Nagy Krisztián) indítványát, amely szigorúbban szabályozza a dohányzás tilalmát a város közterületein, így pl. a temetőkben, a gyermekjátszótereken, vagy az iskolák és óvodák bejáratában is.
Módosította, pontosította Dunaszerdahely fesztiválrendeletét is az önkormányzat, hogy az egyes, közterületeken megvalósuló programok átgondoltabb szervezést ösztönözze. Példaként a polgármester a cirkuszi előadásokat említette, ahol az üzemeltető a terület tulajdonosával megegyezik ugyan, de elvárja a várostól más szolgáltatások – így a víz vagy az áramellátás – biztosítását.
A rendelet szerint októbertől akkor lehet a város területén rendezvényt megszervezni, ha a szervezők részéről biztosított minden alapvető, a rendezvény megvalósításához szükséges háttér, legyen az víz- vagy az áramellátás, toalettek elhelyezése vagy más szükségletek.
A dunaszerdahelyi tömegközlekedés korszerűsítésére nyilvános közbeszerzés szándékát hagyták jóvá még a képviselő-testületi ülésen. A város ugyanis pályázatot szeretne beadni a városi közlekedés bővítésére, egyebek mellett egy nagyobb busz, mellé töltőállomás beszerzésére, illetve okos buszmegállók telepítésére is.
A Pozsonyi úton, a vasútállomás és a buszpályaudvar között, a városi és a megyei út kereszteződésében európai uniós pályázat segítségével körforgalmat valósítana meg az önkormányzat, ennek jóváhagyását is javasolta a testület.
Egyhangúlag elfogadták a Szociális Szolgáltatások Központja régi-új igazgatójának, Bíró Johannának az újabb öt évre szóló kinevezését, csakúgy, mint a dunaszerdahelyi idősek otthona régi-új igazgatójának, Pongrácz Kálmánénak is.
A plenáris ülésen kiértékelték a város 2023-2024-es sportkoncepcióját, majd a testületi ülés legvégén egy interpellációt intézett a hivatalhoz A. Szabó László képviselő, a városliget ügyében.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Csáky Csongor: „A kultúra mindig megelőz mindent”
A következőkben Csáky Csongornak, a Rákóczi Szövetség...
Pályázat igazgatói tisztség betöltésére - Csaplár Benedek VMK
Dunaszerdahely Város a Szlovák Köztársaság Nemzeti...