Back to top

A szaktárca segélyvonalán lehet majd bejelenteni az állatkínzókat

Publikálva: 2021, augusztus 27 - 08:00
A Környezetvédelmi Minisztérium zöld segélyvonalán lehet majd bejelenteni az állatkínzást. A tárca az állatjogi ombudsmannal is együttműködik. Erről Ján Budaj környezetvédelmi miniszter és Zuzana Stanová állatjogi ombudsman tájékoztatott a közös sajtótájékoztatóján.
A szaktárca segélyvonalán lehet majd bejelenteni az állatkínzókat

Monika Kozelová parlamenti képviselő elmondta, hogy egy állatvédelmi törvény is előkészületben van.

Az állatjogi ombudsman és a zöld segélyvonal együttműködése tavaly óta tart. A kezdeményezés segélyvonalát, amelyen eddig a bejelentéseket fogadták, összevonják a zöld segélyvonallal.

„A mi segélyvonalunk már nem lesz elérhető, pontosabban az az üzenet lesz rajta, mely szerint a szakembereinkkel a zöld segélyvonalon lehet felvenni a kapcsolatot“ – jegyezte meg Stanová.

„A zöld segélyvonal készen áll. Tudatosítjuk, hogy az állatvédelmen belül az eddiginél több lesz a bejelentés, hiszen a polgári társulás segélyvonala megszűnik. Ugyanúgy fogunk eljárni, mint a környezetvédelem más területein történő eseteknél“ – közölte Adriana Veselá, a zöld segélyvonal vezetője.

Budaj rámutatott: az állatok védelme kettéoszlik a környezetvédelmi és a földművelésügyi tárca között. A Környezetvédelmi Minisztériumban a védett állatokkal foglalkoznak, az agrártárcánál pedig a többi állattal, beleértve a háziállatokat is.

Az állatok elosztásának kérdését Budaj szerint a készülő állatvédelmi törvény oldhatja meg.

Az állatkínzások ellenőrzését az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelőség (ŠVPS) végzi, amely Kozelová szerint alá van becsülve mind finanszírozás, mind személyzet tekintetében. Az ellenőrzést az állami állatorvosok is végezhetnék az állammal kötött szerződés keretében – javasolta Kozelová. Hozzátette: a készülő törvény állatkínzás esetén a környezetvédelmi rendőrségnek is szabad kezet adna.

A zöld segélyvonal 8:00 és 18:00 között hívható a minisztérium honlapján közzétett telefonszámon (0800 144 440), de e-mailben (zelena.linka [at] enviro.gov.sk) is lehet bejelentést tenni. A segélyvonalon névtelenül lehet bejelenteni a környezetvédelemmel kapcsolatos törvények megsértését.

ma7.sk/TASR

Ezt már olvasta?

Cookies