A pénteki napon kezdődött programsorozat első állomása a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban volt, ahol a résztvevők a Rákóczis Légy-Ott! Középiskolás Találkozón ismerhették meg egymást. Elsőként a Szövetség munkatársai bemutatták a szervezet működését, programkínálatát, valamint tagfelvételre is sor került. Ezt követően a Középsuli.hu munkatársainak szórakoztató műsorát tekintették meg a diákok, majd ByeAlex és a Slepp adott fergeteges koncertet. Ennek befejeztével már Zólyom felé vettük az irányt.
Másnap utunk Körmöcbányára vezetett, a történelmi Magyarország és a mai Szlovákia egyik legfontosabb városába. A középkortól kezdve, történetesen az Anjou királyok uralkodása óta hatalmas fejlődésen ment keresztül. Egyrészt aranybányái, másrészt pénzverdéje miatt. A körmöcbányai Érme-és Medálmúzeumban rengeteg érdekességet hallgattunk meg a település és a környék történetéről, bányászatáról, ezenkívül a páratlan érmegyűjtemény minden jelenlévőt lenyűgözött. A kiállítótermek vitrinjeiben a római korból származó leletek mellett azokat az érméket is volt szerencsénk szemügyre venni, melyeket egykoron használtak a Magyar Királyságban. Ezek közül kiemelkedik az Anjouk és a Hunyadiak korából származó messze földön ismert aranyforint. Körmöcbánya jelentős építészeti remeke a kettős védőfallal övezett Szent Katalin-templom, amelyet a bányászok védőszentjének tiszteletére szenteltek fel. A gótikus stílusban épített szakrális létesítmény stratégiai fontosságát az is igazolja, hogy a várdombon kapott helyet. Tornyából csodás kilátás tárul a néző szeme elé.
Körmöcbányától déli irányban egy másik meghatározó bányaváros helyezkedik el, Selmecbánya. Az ezüstbányáiról híres településen számos magyar vonatkozású emlékbe botlik az ember. Példaként az Evangélikus Líceumot említenénk meg, melynek falán található az iskola egykori diákjának, Petőfi Sándornak az emléktáblája. Egy másik irodalmi egyéniség, Mikszáth Kálmán pedig ebben a városban fejezte be gimnáziumi tanulmányait. Selmecbányán tett látogatásunk során útba ejtettük a Kálváriát, a Szentháromság teret és a nagy múlttal rendelkező Bányászati Akadémia épületét, amely 1763-ban nyitotta meg kapuit a bányászati szakképzés iránt érdeklődők előtt. A diákság olyan világhírű tanároktól sajátíthatta el a tudást, mint Mikovinyi Sámuel, Farbaky István és még sokan mások. Ezt követően lehetőségünk nyílt egy ma is használatos tárnában magyar nyelvű idegenvezető segítségével betekinteni a bányászati foglalkozás rejtelmeibe és veszélyeibe. A kivájt folyosókon haladva számos kelléket csodálhattunk meg, melyek elengedhetetlenek voltak a kő és a nemesfém kitermeléséhez. A jelenlévők új fogalmakkal ismerkedtek meg, például a csille vagy a bányahold.
A napot a Besztercebányai kerület székhelyén, Besztercebányán zártuk. A helységet a rézbányászat tette gazdaggá. A főtéren számtalan középületet figyeltünk meg: a nemrég felújított városházát, az óratornyot, a Thurzó-házat vagy a Szűz Mária római katolikus templomot. A városban zajló különféle rendezvények színhelyéül is szolgál.
Az utazás a pazar látványt nyújtó bajmóci várkastély megtekintésével zárult. Mai alakját a Loire-völgyi kastélyok mintájára alakították ki a századfordulón. Évszázadok óta a Pálffyak birtokát képezte, az utolsó tulajdonosa, Pálffy János Ferenc gróf nagy műgyűjtő hírében állt. Végakaratában meghagyta, hogy a várat az összegyűjtött műkincsekkel együtt nyissák meg a közönség előtt. Így szakszerű idegenvezető kíséretében körbejártuk a létesítmény helyiségeit, a szalonokat, az ebédlőt, a hálószobát. Tiszteletünket tettük a műkincsgyűjtő gróf szarkofágjánál is. Végül a vár alatt lévő mészkőbarlangba ereszkedtünk le.
Ezúton szeretnénk megköszönni a Rákóczi Szövetségnek a lehetőséget, diákjaink életre szóló élményekkel és ismeretekkel gazdagodtak.
Duborszky Attila, tanár
Ezt már olvasta?
Németországi szakképzési helyekkel bővíti a lehetőségeit a dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magán Szakközépiskola
A dunaszerdahelyi magániskola már sokadik alkalommal...