A. Szabó László: „Sokféle a magyar, de ebben a kérdésben legyen egy az akaratunk!”

Tisztelt Hölgyek és Urak, Kedves Barátaim!

Hamvazószerdán, a nagyböjt kezdetén, mintegy hat hónappal azt követően, hogy három pártunk választott vezetői a révkomáromi Tiszti Pavilonban aláírták a Viribus Unitis/Egyesült Erővel című dokumentumot, a dunaszerdahelyi városi képviselő-testület MKP-s frakciója nevében kiadtunk egy nyilatkozatot a társadalmi egység mielőbbi előmozdítására.

Mindannyian örömmel vettük, hogy politikai pártjaink vezetői Szent István ünnepén az erős felvidéki magyar érdekképviselet mellett szálltak síkra.  Ellenben aggódva tapasztaltuk, hogy fél év elteltével sem sikerült megteremteni az áhított összhangot.

Most, március idusán, amikor ismét ünnepel nemzetünk, és múltunk fényes pillanataira emlékezünk, szükségét érezzük az augusztusi szándék megerősítésének. Ehhez pedig leginkább egyénenként járulhatunk hozzá. Az egység ugyanis mindannyiunk közös felelőssége.

Ha visszagondolunk történelmünkre, idestova két évszázad távlatából azt látjuk, hogy a forradalom és szabadságharc idején Európának nem volt érdeke a magyar egység és a magyar szabadság. A márciusi ifjakban viszont megvolt a szükséges erő és akarat, hogy fellépjenek a zsarnokság ellen, hogy véget vessenek a széthúzásnak, hogy felelősséget vállaljanak a jelen és a jövő iránt. Különböző társadalmi rétegekhez tartoztak, sok esetben másképp gondolkodtak az életről és a politikáról, mégis egy célt követtek, amit csak a hétköznapok sikeres erőpróbái révén lehetett elérni. Ezért ne csak tisztelegjünk emlékük előtt, hanem tanuljunk is tőlük, és merítsünk hitet harcukból!

Ha a vírus sebezte világunkban körülnézünk, ma is felleljük azokat az erőket, amelyek nem kívánják a magyarság kiegyezését.

A legutóbbi parlamenti választás eredménye viszont egyértelműen egy kijózanító kudarc volt. Tisztában vagyunk hát vele, hogy a magyar közösség érdekeit és értékeit garantáló képviselet csak akkor biztosítható, ha ebből az igyekezetből részt vállal mindenki: pártok, mozgalmak, társadalmi szervezetek és történelmi egyházak… És azokon belül mi magunk!

Közösségünk útkeresése és jövője nem lehet számunkra közömbös.

A korábbi árokásás és gyűlölködés ideje végérvényesen lejárt.  Feladatunk furcsa módon több szempontból hasonló, mint 1848-ban volt. Lehet, hogy eltérően látjuk a világ dolgait, de el kell ítélnünk a megosztottságot, a viszálykodást.

Az együttműködésből valóban csak az maradjon ki, aki önszántából kíván távol maradni.

És ne látszatmegoldásokat kínáljunk! Ne kommunikációs és marketingháborút folytassunk valós kiutak keresése helyett! A közösség igényli az egységet!

Sokféle a magyar, de ebben a kérdésben legyen egy az akaratunk!

Érjenek végre össze az egymást erősítő folyamatok!

Ellenkező esetben ugyanis félő, hogy közösségünk fogyása még inkább felgyorsul.

Aki ezt nem látja be, az nemzetrészünk jövőjét teszi kockára.

Érvényesüljön végre a felvidéki magyar jövő iránt aggódó emberek akarata!

Ha a szívünkben él a forradalom, akkor nincs kilátástalan küzdelem, nincs fölösleges erőpróba, nincs értelmetlen tárgyalás. Ha nap mint nap kitartón dolgozunk családjaink, településeink, közösségünk érdekében, ha vállaljuk vágyainkat, beérhet álmaink gyümölcse.

Kedves Barátaim!

Bízom benne, hogy a közelgő húsvét közösségünk társadalmi és politikai életében is elhozza a várva várt feltámadást.

Úgy legyen!