Back to top

A. Szabó László: „Kell egy liget!”

Publikálva: 2021, május 25 - 16:52
Több olyan telek van Dunaszerdahely területén, amely az állam tulajdonában, illetve a Szlovák Földalap kezelésében van. Öt ilyen parcella díjmentes átruházását kérte a város még tavaly szeptemberben, és ezt a folyamatot folytattuk az áprilisi testületi ülésen egy újabb határozat elfogadásával, amelyben további három parcellát kérünk a város javára. Amennyiben ezek a területek Dunaszerdahely tulajdonába kerülnek, akkor a jelenleg is városi tulajdonban lévő telkekkel együtt egy 7 hektárnyi összefüggő terület alakul ki, amit mindenképpen zöldövezetként volna érdemes kihasználni.
A. Szabó László: „Kell egy liget!”

A szóban forgó városrész ugyanis kitűnő hely lehetne egy központi városliget kialakítására. Mivel a kérdéses telkeken az 1972-ben épült gokartpálya egyrészt a közeli lakótelep lakóinak korábbi kérésére a városvezetés döntése alapján, másrészt a diósförgepatonyi új, modern gokartközpont megléte miatt már nem tölti be eredeti funkcióját, lehetőség nyílik az adott telkek leginkább környezetbarát felhasználására.

Emiatt három társammal közösen egy képviselői indítványt nyújtottunk be a következő testületi ülésre, amelyben kérjük egy szándéknyilatkozat elfogadását a liget létrehozásával kapcsolatban, valamint szeretnénk, ha beindulna egy közös gondolkodási és tervezési folyamat, amely eredményeképpen a park megtervezésére egy nemzetközi pályázatot hirdethetnénk meg a szakemberek számára.

Mivel egy ilyen jellegű projekt nem 2-3 évre készül, hanem a következő évszázad számára, e terek lehető legjobb és leghatékonyabb kihasználása érdekében, kiváltképpen a természetvédelem és a természetfejlesztés szempontjából, szükség lesz egy részletes tanulmány elkészítésére a park elrendezésének megoldásával kapcsolatban, különös tekintettel az ökológiai stabilitásra és a tereprendezésre, valamint egy városliget szokásos és elmaradhatatlan funkcióira, annak minden szükséges felszerelésével.

A tájrendezés és a zöld felületek tervezése komoly szakma és komplex feladat, ezért képviselőként nem kívánunk lelkes amatőr módjára beleszólni, hogyan és milyen formában kellene kialakítani a közparkot, mégis szeretnénk, ha a város lakosai mint a leendő liget használói aktív szerepet vállalnának a tervezésben. Ezért keressük majd annak módját, hogy a dunaszerdahelyiek ötletei és elképzelései is megjelenhessenek az előkészítés folyamatában.

Úgy gondoljuk, hogy a park létesítése hosszabb távon jelentősen hozzájárul az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez és javítja a dunaszerdahelyi lakosok környezetének minőségét, különösen a fent említett telkeken található erdősáv fenntartása mellett.

Tekintettel a világban gyakran emlegetett klímaváltozásra, rendkívül fontos, hogy egyrészt lehetőség szerint megőrizzük és fenntartsuk a meglévő növényzetet, másrészt további zöldfelületeket hozzunk létre, amelyek kizárólag városi zöldövezetként szolgálnának. Ezzel a javaslattal elsősorban egy kiterjedt pihenő övezet hiányát szeretnénk orvosolni a város területén. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy közösségi tér kialakítása a jövő szempontjából is az egyik legjobb befektetés.

Meggyőződésem, hogy a közösségi élet színtereit úgy kell létrehozni, hogy jótékony hatással legyenek testi és lelki egészségünkre is. Ezúttal is ennek a kihívásnak próbálunk eleget tenni.

A. Szabó László alpolgármester

Ezt már olvasta?

Címkék: zöld projekt
Cookies