A szívélyes fogadtatás után a székesfehérvári iskola turisztika szakon tanuló diákjai általuk készített kisfilmekben mutatták be a város nevezetességeit, valamint iskolájukat. Ezt követően a dunaszerdahelyi iskola diákjai ünnepi műsort adtak elő a Petőfi-szobornál, majd elhelyezték az emlékezés koszorúját, melyet a Szabó Gyula virágkötő szakon tanuló diákjai és mesternőjük készítettek.
A székesfehérvári diákok bemutatták a város nevezetes helyeit - közvetlen, élvezhető stílusban.
Szabad program keretében a diákok a belvárosban ebédelhettek, élvezhették a kellemes tavaszi napsütést egy fagyi kíséretében.
„Reméljük a két iskola kapcsolatának lesz folytatása a közeljövőben“ - ezzel búcsúzott a dunaszerdahelyi küldöttség a székesfehérvári vendéglátóktól.
Köszönet illeti az iskola igazgatónőjét, Lovász Katalint, a kedves tanárokat és diákokat, valamint a Rákóczi Szövetséget és a Szabó Gyula Szakközépiskolát e tartalmas és emlékezetes napért.
Klőr Levente
Fotó: Szabó Gyula Közös Igazgatású Szakközépiskola
Ezt már olvasta?
Németországi szakképzési helyekkel bővíti a lehetőségeit a dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magán Szakközépiskola
A dunaszerdahelyi magániskola már sokadik alkalommal...