Back to top

Súlyos büntetés járhat a dohányzásért

Publikálva: 2024, július 29 - 06:16
Míg az Európai Unió több országában bevezették az autó vezetése közben történő dohányzás büntetését gyermekek és várandós nők jelenlétében, addig Szlovákiában ez csak egyetlen esetben számít kihágásnak. Olaszországban az vezetés közbeni dohányzásért akár 5000 eurós pénzbírság is járhat.
Súlyos büntetés járhat a dohányzásért

Ahogy mondani szokás, amit a törvény nem tilt, az megengedett. Ugyanez vonatkozik a vezetés közbeni dohányzásra is. Az illetékesek azonban hangsúlyozzák, hogy a dohányzás nem vonhatja el a sofőr figyelmét, és nem befolyásolhatja a vezetés biztonságát.

Tilos a dohányzás a 45 km/h-nál nagyobb tervezési sebességű PS és L típusú gépjárművek vezetőinek, valamint utasaiknak" – figyelmeztet a szlovák rendőr-főkapitányság  szóvivője, Roman Hájek.

Ebbe a kategóriába tartoznak a motorkerékpárok, a 45 km/h feletti sebességgel tervezett négykerekű járművek és a triciklik vagy az építőiparban használt speciális önjáró munkagépek is.

A büntetés ebben az esetben 50 euró.

Ha azonban az autó sofőrje elejti a cigarettát és balesetet okoz, miközben megpróbálta felvenni vagy eloltani azt, az figyelemelterelésnek minősül, amiért a rendőrök 60-tól 300 euróig terjedő pénzbírságot róhatnak fel.

Az Egyesült Királyságban az autóban tilos a dohányzás, ha a kocsiban 18 éven aluli gyermekek is jelen vannak. A kihágásért kiszabható bírság 50 fontig terjedhet. Ugyanez a szabály érvényes Írországban is, ahol ez a hiba a gépjárművezető számára 100 euróba kerülhet. Franciaországban 12 éven aluli gyermekek jelenlétében tilos az autóban dohányozni, ebben az esetben 68 euró a kiszabható pénzbüntetés.

Görögországban tilos dohányozni a volán mögött, ha az autóban 12 éven aluli gyermekek vagy várandós nők is tartózkodnak. Ebben az esetben a rendőrség  a szabálysértésért akár 500 és 5000 euró közötti összeget is kiszabhat.

Csakúgy, mint a vezetés közbeni dohányzás,  az evés és az ivás tilos a PS kategóriájú járművek és egyes L-es típusú járművek esetében. Más járművezetőkre nem vonatkozik a törvény, viszont ez esetben is fontos kiemelni, hogy ezek a tevékenységek nem befolyásolhatják a vezetés biztonságos menetét.

Az infotainment autókban való használata és annak megvonása a vezetőtől régóta vitatott téma.

A rendőrség szerint a gépjárművezető olyan egyszerű funkciókat, mint a rádió hangerejének növelése/csökkentése vagy a légkondicionáló bekapcsolása használhat. Az összetettebb műveletek közé tartozó tevékenységek, mint például a úti cél bevitele a navigációs rendszerbe, kivétel nélkül tilosak, mivel elvonhatják a sofőr figyelmét.

Telefonálás vezetés közben: 60-tól 300 euróig terjedő pénzbírság,  2 évre pedig bevonják az illető jogosítványt.

Tárgyak kidobálása a gépjárműből: 100 euróig terjedő pénzbírság szabható ki.

Dohányzás és evés vezetés közben PS és L típusú járművek estében 50 euróig terjedhet a pénzbírság.

Más esetben, ha a sofőr eszik vagy dohányzik a vezetés során, és az befolyásolja a vezetés biztonságát, akkor a rendőrség 60 és 300 euró közötti pénzbírságot is kiróhat a szabálysértőre.

Forrás: ma7.sk

Ezt már olvasta?

Cookies