Back to top

Straka Gábor: Úgy érzem, még van mit adnom a csapatnak

Publikálva: 2016, április 27 - 19:37
Kapitányunk, Straka Gábor a november végi Podbrezová-DAC bajnoki óta az elmúlt hétvégén játszotta le az első tétmérkőzését. A DAC B színeiben végig pályán volt a nagyszombati C elleni harmadik ligás találkozón.

Idén ez volt az első teljes mérkőzésed, hiszen még a felkészülés során egy félidőt játszottál a B csapatunk ellen. Hogyan érezted magad a pályán?

„Élveztem, mert jó volt az ellenfél. Az időjárás sajnos nagyon szeles volt, de azon kívül minden rendben volt: a lábam is jól bírta, így mindenképp pozitívan értékelem. Lehetett azért látni a nagy kihagyást, kicsit zavart a labda, de örülök, hogy gond nélkül le tudtam hozni az egész meccset. Tényleg már csak az hiányzott, hogy a jó pár kidolgozott helyzetünkből egy bemenjen. Ezen kívül minden rendben volt.”

Készen állsz az A csapat részére is?

„Úgy érzem, hogy a többiek még jóval előttem járnak erőben és kondícióban is, de az elmúlt hónapokban sokat dolgoztam Szabó Ottival, Nicolas Chartonnal, Ludik Gyuri fizioterapeutával és Nagy Béla gyúróval. Nem mondom, hogy utolértem a többi játékost, de igyekszem.”

Szombaton a lelátóról figyelemmel követted a Zólyombrézó elleni találkozóját. Mit szólsz a találkozóhoz és a lefújást követő hangulathoz?

„Az első félidőt átaludtuk. Keveset futottunk, a párharcokba nem úgy mentünk bele, ahogy kellett volna. Jobb volt az ellenfél, mondhatjuk. A másodikban már magunkra találtunk; tudtam, hogy a félidei szünet segíteni fog nekünk - így is gondolkoztam a mérkőzés alatt: kijövünk és megnyerjük. Hál istennek bejött ez a megérzésem. Az egész meccs utáni ceremónia jól meg volt csinálva. Tetszett a búcsúztató, és az is, ahogy már a találkozó előtt fel voltak vezetve a dolgok, a régi klubelnökkel, Šanta Imrével vagy a legendás Sidó Franci bácsival.”

Amikor tavaly csapatkapitányként értékelted az őszi szezont, azt mondtad, hogy tavasszal megküzdünk Európáért. Sajnos sérülésed miatt eddig nélküled kellett megvívnunk ezt a harcot, de ha minden jól megy, akkor a végén csapatkapitányként vezetheted ki a csapatot Európába…

„Nehéz erre felelni. Mindenképpen jó lenne, de nem gondolkozom ennyire előre. Egyelőre csak egészséges akarok lenni, morálisan támogatom a csapatot, de most már szeretném fizikailag is a pályán. Az edzőn múlik minden, de senkire sem akarok nyomást gyakorolni. Ha az edző bizalmat szavaz, örülni fogok. Első lépésként győzni szeretnénk Aranyosmaróton, távolabb még felesleges tervezni. Mindenképpen jó lenne behúzni ezt a meccset.”

A tervek szerint szeptemberre már a félig felépített új stadionban fogadhatjuk az ellenfeleket. Veled a fedélzeten?

„Nem tudom. Remélem, egészséges leszek. Továbbra is szeretnék maradni, úgy érzem, még van mit adnom a csapatnak. Ezek a személyes érzéseim, de az már egy másik kérdés, hogy a vezetőség vagy az edző is így gondolja-e. Nyomulni viszont nem fogok. Bízom benne, hogy velem a fedélzeten, de erről még nem beszéltünk.”

A saját, személyes történetedből is itt maradt egy darab a régi stadionban. Hogy tetszik a változás?

„Kellemes dolog lesz emlékezni, de mindig előre kell tekinteni. Ez a stadion már megszolgálta a magáét. Rengeteg dologra lesz kellemes visszaemlékezni, de azt hiszem, hogy a csallóközi és a más vidékekről is érkező nézőknek egy új és jó élmény lesz egy új stadionban buzdítani a csapatot. A világ rohamosan fejlődik, ezzel nekünk is lépést kell tartanunk. Szerencsénk, hogy olyan tulajdonosunk van, aki ezt meg is tudja valósítani. Ennek mindenképp örülni kell.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Straka Gábor
Cookies