Peter Štepanovský az első három fordulóban a védelem jobb oldalán kapott szerepet. A Slovan otthonában - az idényben először - egy sorral előbbre került, és mindjárt gólt is lőtt. A szombati rangadó 24. percében a rá jellemző sprinttel robbant be Polievka átadására, és kapáslövésével mattolta a válogatott kapust, Muchát. „Láttam, hogy Robo Polievkának sikerült valahogy előre juttatni a labdát. Azt is láttam, hogy a védő a kapusnak akarja engedni a labdát, aki viszont lassan indult ki a kapujából. Berepültem közéjük, és örülök, hogy betaláltam. Sikerült kétszer is egyenlítenünk, ezért is nagy kár, hogy nem tudtuk megtartani legalább a kettő-kettőt, bár még a győzelem megszerzésére is megvolt az esélyünk. Aztán jött az a hiba, és ismét nem sikerült pontot szereznünk, így csalódott vagyok,” mondja a huszonnégyes számú játékosunk.
Egyébként a szombati összecsapás előtt pont Štepanovský szerezte a DAC legutóbbi idegenbeli találatát a Slovan ellen: 2015 márciusában éppen az ő góljával szereztünk három pontot az 1:0-s győzelmünk után.
Szombaton a második játékrészben is fontos szereplővé vált. Tizenöt perc alatt begyűjtött két sárga lapot, és mehetett idő előtt zuhanyozni. Ezt követően azonnal bekaptuk a harmadik gólt, mely végül a hazaiak győzelmét jelentette. „Az első sárga lapomnál egy párharc után a földön maradtam, majd a szabálytalanság lefújása után még kaptam egy rúgást a combomba. Amikor felpattantam, összeért a fejünk az ellenféllel, és még valamiket oda is mondogattunk egymásnak. A játékvezető mindkettőnket sárga lappal sújtott. A másodiknál jó ütemben tolták el mellettem a labdát. Megpróbáltam testtel belépni az ellenfél elé, ami végül nem sikerült. Az ellenfél játékosa egyből földhöz vágta magát. Felesleges szabálytalanság volt, de hogy sárga lapot érdemlő-e... Nem is tudom, túl szigorú ítélet volt. A kiállításom után láttam a harmadik hazai találatot. Bíztam benne, hogy a kiállításomat követő standardszituációból nem kapunk gólt. Végül mégis ez történt, így rosszul érzem magam.”
A huszonnyolc éves univerzális játékos csapatunk egyik meghatározó tagja, az első négy fordulóban a kezdőcsapatban kapott helyet. A Trencsén elleni bajnokin viszont várhatóan kényszerpihenő vár rá. „Már most tudom, hogy nagyon rossz lesz a lelátóról figyelni az összecsapást... Meglátjuk, mekkora lesz a rám kiszabott büntetés - remélem, hogy minél kisebb. Szurkolni fogok a srácoknak, mindenképpen három pontot akarunk zsákmányolni. Úgy gondolom, hogy az eddigi fordulókban több pontot is szerezhettünk volna - akár Nagyszombatban, ahol vezettünk, vagy odahaza a Miava ellen, ahol rengeteg helyzetet hagytunk ki. Természetesen mindez bánt minket, és minél hamarabb meg kell törnünk a rossz sorozatunkat. Már a következő mérkőzésen a Trencsén ellen otthon kell tartanunk a három pontot. A szurkolóknak hálásak vagyunk azért, hogy elkísérnek minket idegenbe is, szurkolnak nekünk, és hogy a Slovan otthonában is hazai környezetet teremtettek számunkra. Már ideje lenne pontokkal megörvendeztetni őket, hogy végre győzelmet ünnepelhessünk. A trencséniek ellen elsőrendű feladat lesz a stabil védekezés. Jól tartják a labdát, így folyamatosan közel kell helyezkednünk egymáshoz. A Slovan otthonában már jobban mentek a gyors ellentámadások, sőt gólt is szereztünk belőlük, de nem szabad annyira kinyitnunk, mint a Miava vagy a Slovan ellen, ahol gyors kontrákból kaptuk a gólokat. Ha sikerül ezt kiküszöbölni a játékunkból, akkor eredményesek lehetünk."
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Ideiglenesen Branislav Fodrek veszi át a DAC irányítását
A DAC új, ideiglenes edzői stábját Branislav Fodrek...