Back to top

Soron kívüli ülést tartott a képviselő-testület

Publikálva: 2019, március 19 - 17:07
Városunk képviselő-testülete kedden rendkívüli ülést tartott, amelyre a pályázati kérvények beadása kapcsán volt szükség.
Soron kívüli ülést tartott a képviselő-testület

Hájos Zoltán polgármester az ülés elején megköszönte a képviselőknek, hogy a megváltozott időpont ellenére el tudtak jönni a plénumra, amelyen ezúttal a 21 képviselő mindegyike részt vett.

Terítéken az iskolakonyhák

Ezt követően elkezdődött a programpontok megtárgyalása, amelyek közt leginkább két téma váltott ki vitát. Az első közülük a beleegyezés kinyilvánítása volt a Gastro DS, Kft. által alapítandó Magán Iskolai Étkezde Dunaszerdahely iskolai hálózatba történő beiktatásával kapcsolatban, méghozzá 2019. szeptemberétől. Ennek kapcsán Hakszer Roland képviselő erősítette meg előző választási ciklusbeli álláspontját, miszerint ő támogatja a városi fenntartású oktatási intézmények melletti iskolakonyhák felújítását, de egyenként, racionálisan és nem ebben a központi rendszerben. Egyúttal azt is elmondta, beszélt több érintettel az iskolákban és óvodákban, akik nem értenek egyet a felújítás ezen formájával, s ugyan ott, ahol megtörtént a felújítás, vagyis a Szabó Gyula Alapiskolában, elégedettek, de ő azt szeretné, ha a többi intézményben is új konyha lenne.

Hájos Zoltán válaszában jelezte, nekik is az a céljuk, hogy mindenhol elégedettek legyenek, éppen ezért folytatják a felújítást, amely nem csak iskolakonyhát érint ebben az évben (Jilemnicky utcai Alapiskola), hanem két iskolai kiadót is. A polgármester pedig megjegyezte, az étkezde beiktatása csak formai feladat, amely nem jelent nagyobb kihívást a képviselők számára.

Hodosy Szabolcs képviselő, a vállalat ügyvezetője kifejtette, egy hosszabb folyamatról van szó, amelynek első eleme a stratégia kialakítása volt. A terv után a megvalósítás ia elkezdődött, kialakították az első felújított iskolakonyhát, amelyet újabb követ és a kiadók is elkészülnek az idén. A beszállítókat érintően tavaly megtörtént a közbeszerzés, a szerződések és megkötésre kerültek átlátható módon. A bonyolult törvényi változtatások között igyekeztek minden esetben gyorsan reagálni, s úgy látja Hodosy, hogy a költséghatékonyságot is meg lehet vizsgálni, de majd akkor, amikor a rendszer már egészében működik.

Bachman László ugyancsak megvédte a központosított rendszert, amely szerinte előrelátó kezdeményezés volt, hiszen ma az iskolakonyhák 99 százaléka óriási problémákkal néz szembe, mert a törvényi változás hozta ingyenes ebédeket nehéz kezelniük. "Mi elébe mentünk a dolgoknak, s most ezt akarjuk visszafordítani?"

Hakszer eztuán a beszállítók kapcsán felhívta a figyelmet, hogy szerződött vállalatok lekötött árai drágábbak, mint a nyilvános egységárak ugyanezen vállalatok esetében. Ennek kapcsán Hájos jelezte, hogy logisztikai költségek felszámítása is felmerül, de egyúttal megkérte a vállalat vezetőségét, vizsgálják meg a képviselő által vázolt problémát és az alacsonyabb árakat. A vitát követően 18 igen és 3 tartózkodás mellett támogatták a képviselők a javaslatot.

Református óvoda magyarországi támogatásból

A képviselők ugyancsak támogatták a Dunaszerdahelyi Református Egyházközség óvodaalapítási szándékát is, amely a magyar kormány támogatási programja keretén belül kerül majd kialakításra.

Karcsai úti állapotok

A dunaszerdahelyi szociális lakások felújítása a többlépcsős lakhatási modell kapcsán - az volt a téma, amely kapcsán több képviselő is kifejtette álláspontját. Tulajdonképpen itt pályázati felhívás keretén belüli vissza nem térítendő pénzügyi támogatási kérelem benyújtásáról volt szó a Karcsai úti lakások kapcsán. Hájos jelezte, sokszor kapnak kritikát a szociális lakásban élők, akik viselkedésükkel és magatartásukkal maguk ellen haragították a polgárok egy részét, de a városnak foglalkozni kell a helyzetükkel, hogy lehetőséget és reményt teremtsen számukra, hogy ezen állapotokból kitörhessenek, egyúttal, hogy az állapotokat is kezeljék. Kiemelte a képzés fontosságát és elmondta, a jelen pályázat a két lakóház felújítását érinti.

Antal Ágota képviselő jelezte, nem szabad elítélni az ott élőket, akik sok esetben nem tudtak szocializálódni és így hozzáállásuk is teljesen más, mint a miénk. Szerinte is a lehető legjobb feltételeket kell kialkítani arra, hogy ebből az állapotból ki tudjanak majd lépni. Herceg Andrea is jelezte, fontos a téma, mert sokszor félelmetes a polgároknak, ami a Karcsai úti lakóházaknál történik.

Puha György, az Egészségügyi és Szociális Gondoskodás Bizottság elnöke jelezte, a szakbizottságban megtárgyalták a javaslatot, amely többlépcsős modellt vázol, a legalacsonyabb szinten konténerlakásokról van szó, de a gyermekeiket iskoláztató és adósságaikat törlesztők a 2-3. szintre is felkerülhetnek, ahol már téglalakásban élhetnek. Ezzel is szeretnék elérni, hogy motiváltak legyenek a normális modellű élet folytatására. A pályázati kérvény pedig hőszigetelésre és nyílászárók cseréjére vonatkozik.

Molnár Tímea, a Közoktatási, szociális, sport és kulturális főosztály vezetője részleteiben is vázolta a projektet, annak önkormányzati önrészére is kitért. Majd Nagy Krisztián is a probléma mélységére hívta fel a figyelmet.

Hájos a vita végén kifejtette, nem roma problémáról van szó, hanem arról, hogy alkalmazkodni képtelen lakosokat kell kezelni, függetlenül a származásuktól. Egyúttal kérte, hogy a képviselők a bizottságokban egyeztessenek a témával kapcsolatos ötletek kapcsán.

Bővült a házasságkötést végző személyek száma

A képviselők többek közt arról is döntöttek, hogy a házasságkötést végző személyek száma bővül Antal Ágota képviselő-asszonnyal és egy további pályázattal kapcsolatos javaslatot is támogattak.

Ezt már olvasta?

Cookies