Back to top

Soron kívül üléseztek

Publikálva: 2016, október 19 - 07:57
A Dunaszerdahelyi városi képviselő-testület kedden idén tizenötödszörre ülésezett – ezúttal azonban soron kívül.

Az ülésre azért került sor, mert a város október végén záródó EU-s pályázatot kíván beadni, amiért is fontos volt még mielőbb szavazni a kérdésről. A pályázat célja a leendő dunaszerdahelyi zsidó múzeum kialakítása a Zachor Polgári Társulással együttműködve. A múzeum a Vajanski utca és a Fő utca kereszteződésében lévő körforgalom egy épületében lenne létrehozva. A javaslatot a képviselők támogattak, így beadásra kerülhet a projekt, amelyről feltehetően a jövő év első felében születik majd döntés.

A továbbiakban szó esett Dunaszerdahely Város és az Opatríme Vás n.o. közhasznú szervezet között egy gondozószolgálati együttműködési szerződés előkészületeiről, valamint arról is, hogy a Dunaszerdahely Város fenntartásában működő iskolai étkezdék állapotát felmérő bizottságot hoznak létre. Utóbbit Horváth Zoltán alpolgármester fogja vezetni, aki elmondta, hogy az ügyben érintett minden felet várni fognak ebbe a bizottságba, hogy a legjobb megoldás születhessen a kérdéskör rendezésére.

A képviselők a félórás soron kívüli ülésen megtárgyaltak még néhány ingatlan eladási ügyet is. A következő városi képviselő-testületi ülés novemberben lesz.

Ezt már olvasta?

Cookies