Az ülést Horváth Zoltán képviselői indítványára, tizenhat képviselő támogatásával hívták össze, elsősorban megvitatni a város vagyongazdálkodási alapelveinek kiegészítését, amely egyebek mellett a városi cégek vezetésének kérdéskörét érinti.
A felvezető vitához több képviselő, illetve a polgármester is hozzászólt, az ott elhangzottak lényege pedig az volt, hogy minden érintett szándéka megfelelő módon rendbe tenni a városi cégeket a vagyongazdálkodás terén, de azt mindenképpen oly módon, hogy azok a törvénnyel teljes összhangban legyenek. A beterjesztés végül is ezért került le a napirendről, ugyanis az ülésen az a konszenzusos megállapodás született, hogy a városi hivatal által előkészített anyagot a városi képviselők módosító javaslataival egyetemben megvitatják, és a dokumentumot pedig majd azok fényében készítik elő. Az ezzel kapcsolatos képviselői egyeztetés március 27-én lesz.
A soron kívüli testületi ülésen emellett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Dunaszerdahelyi Egyházközsége új óvodáját és annak étkezdéjét is besorolták szeptember 1-jével az iskolai hálózatba, csakúgy, mint az új székhelyre, a Szent István térre átkerült, nagyszombati fenntartású, magyar tannyelvű speciális óvodát.
A városi képviselők legközelebbi, rendes plenáris ülése április 4-én lesz.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Az emlékezés a mi nemzedékünk felelőssége
Nemzeti gyásznapunkon, október 6-án az 1849-ben kivégzett...
Hátrányból előny – Idén is Felvidéki Vállalkozói Expo!
A felvidéki magyar vállalkozók bemutatkozási...