Back to top

A Slovan-DAC 1904 mérkőzés előtt: Az újabb legfontosabb

Publikálva: 2023, április 8 - 20:45
A tavasz egyik rangadója, az igazság mérkőzése, küzdelem az első helyért – a tabella első két helyezettjének a csatája zárja a húsvéti hétvégét. A Slovan-DAC összecsapás vasárnap 17:30 órakor kezdődik.
A Slovan-DAC 1904 mérkőzés előtt: Az újabb legfontosabb

Első alkalommal éllovasként

A rangadók rangadója, az igazság meccse, az első helyért zajló derbi. Húsvétvasárnap a pozsonyi Slovan otthonában lép pályára a DAC, méghozzá hatpontos előny birtokában. Egy olyan mérkőzés jön, amelyről már hosszabb ideje beszélnek. Bízzunk benne, hogy ez a lefújás után is így lesz – pozitív értelemben. Főleg a mi szemszögünkből.

„Magamat ismétlem, de számunkra mindig a soron következő mérkőzés a legfontosabb. A hétvégi forduló után még további hat meccs vár ránk. Igaz, hogy a vasárnapi összecsapás végeredménye nagyban befolyásolhatja a végső sorrendet, hiszen érdekes helyzetbe kerültünk. A Slovan ellen is nagy kihívás lesz számunkra összetartónak, fegyelmezetteknek, minőségesnek és sikeréhesnek lenni. Mindegyik találkozón kulcsfontosságú a stabil védekezés és a támadójátékban mutatott bátorság közötti egyensúly. Továbbá nagyon fontos szerepe lesz a fegyelmezettségnek, a támadásból a védekezésbe való átmenetnek és fordítva. Remélhetőleg további fejlődést mutatunk az említett játékelemekben és bizonyítjuk, hogy megérdemelten állunk az élen. Várom a holnapi összecsapást, remek, hogy ilyen helyzetben vagyunk, de ugyanúgy örülök minden egyes hazai és idegenbeli meccsnek is. Ez most természetesen annyival van fokozva, hogy a legnagyobb konkurensünk és riválisunk ellen lépünk pályára, amelynek megvan a minősége és a történelme. Így tehát egy picit nagyobb a motiváció is. Viszont vasárnap is csak három pontért zajlik majd a küzdelem, így a hozzáállásomon egyáltalán nem változtatok” – osztotta meg a mérkőzést megelőző gondolataitegyüttesünk vezetőedzője, Adrian Guľa.

Múlt vasárnap a sárga-kékek 1:0 arányban legyőzték a Zsolnát, ez pedig sorozatban a hatodik sikerünk volt. Tovább javítottuk a DAC veretlenségi rekordját, amely immár 18 mérkőzést számlál. Egyúttal további klubcsúcsokat is meghosszabbítottuk, mint a legalább egy szerzett góllal lehozott sorozatbeli meccsek (21), vagy az első 25 fordulóban megszerzett pontok (57) és aratott győzelmek (17) száma.

Vasárnap 35. alkalommal lépünk pályára a Slovan otthonában, és legelőször utazunk éllovasként Pozsonyba. Összehasonlításképp, a Téglamezőn tett legutóbbi, tavaly augusztusi látogatásunk során a bajnoki tabella 5. helyezettjeként csaptunk össze a hazaiakkal. Azt a mérkőzést az aktuális szezon 8. fordulójában rendezték és az égszínkékek hét ponttal előztek meg minket.

A tavasz egyik kulcsmeccsére való felkészülést kedden kezdte meg a csapat. „Ez annyiban volt különlegesebb, hogy ezúttal alaposabban felkészülünk egyes játékosokból, nemcsak az ellenfél taktikájából. Nem titok, hogy az otthoni összecsapáson is levédekeztük a Slovan kulcsembereit és jól is csináltuk. Remélhetőleg ez holnap is így lesz. Az előző fordulókban szintén kiemelt figyelmet szenteltünk az olyan futballistáknak, mint Kaprálik vagy Polievka, de a Slovan még több hasonló kvalitású labdarúgóval rendelkezik. Felhívtuk a játékosaink figyelmét arra, kit kell szorosabban őrizni és miként kell hatástalanítani a középpályásokat, a szélsőket vagy az előretolt támadójukat. Az ellenfelet mi is szeretnénk taktikai téren lépésre kényszeríteni, így egy kicsit több információt készítettünk elő az ellenfél az egyéniségekre való lebontását illetően. Bízom benne, hogy mindez hozzájárul ahhoz, hogy a szurkolóink boldogok legyenek a lefújást követően és megtapsoljanak minket, mert azt látták, hogy a csapat egységesen dolgozott és mindent megtett a siker érdekében” – kívánta a DAC trénere.

Még két fronton

A Slovannal legutóbb a tavaszi nyitófordulóban találkoztunk. Az 58 éves Vladimír Weiss vezetőedző csapatának akkor hárompontos előnye volt velünk szemben és a bajnokságon kívül még az Európa Konferencia Ligában és a Slovnaft Cup-ban is érdekelt volt.

A nemzetközi kupaszíntéren egy balszerencsés párharcot abszolváltak az égszínkékek a Basel ellen: a svájciak az EKL nyolcaddöntőjében büntetőpárbajban búcsúztatták a pozsonyiakat. A hazai kupasorozatban az elődöntőbe jutottak, ahol egyértelmű esélyesként vágnak neki a Szakolca elleni összecsapásnak.

A hét tavaszi fordulóban négy döntetlen mellett mindössze két győzelmet aratott a címvédő. A legutóbbi, gólnélküli egy hete Nagyszombatban született meg. Az eddigi utolsó hazai találkozóját négy hete a Zsolna ellen abszolválta a Slovan, amelyen a szezonbeli negyedik és eddigi utolsó vereségét szenvedte el – elsőt hazai pályán.

Épp a Slovan lőtte a legtöbb gólt a bajnokságban (49), emellett a csapat legeredményesebb játékosa a 8 találatnál járó Aleksandar ČavrićJuraj Kucka és Vladimír Weiss egyaránt6 gólt szereztek.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:
2021.12.12. – Slovan-DAC 0:0, 0 néző
2022.04.10. – Slovan-DAC 3:1, gólszerzők: Zmrhal, Rabiu, Mustafić – Sharani, 6134 néző
2022.04.24. – DAC-Slovan 2:0, gólszerzők: Balogh, Krstović, 6290 néző
2022.08.31. – Slovan-DAC 1:1, gólszerzők: Ramirez (11 m) – Krstović, 5201 néző
2021.02.12. – DAC-Slovan 1:1, gólszerzők: Blackman – Kucka, 9161 néző

Történelem

Holnap a két csapat 72. alkalommal csap össze az élvonalban, ebből 35-ször Pozsonyban találkoztunk. Az égszínkékek otthonában eddig háromszor győztünk (1996 őszén, 2015 és 2021 tavaszán). A legutóbbi négy látogatásunk kiegyenlített, 1-2-1-es mérleget hozott. Ahogy azt fentebb említettük, legelső alkalommal lépünk pályára listavezetőként a Slovan stadionjában.

Az első két konfrontációnk a jelenlegi idényben ugyanolyan eredménnyel, 1:1-es döntetlennel ért véget. Ősszel a Téglamezőn Nikola Krstović góljával már a 3. percben vezetést szereztünk, azonban a 72. percben a hazaiaknak megítélt büntetőből Eric Ramirez pontot mentett a Slovannak. A tavaszi nyitófordulóban megismételtük a jó kezdést, amikor is a 7. percben Cesar Blackman ugrasztotta talpra a több mint kilencezer szurkolót. A vendégek Juraj Kucka a 67. percben szerzett góljával egyenlítettek.  

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Slovan ellen:
- Diňa, Ürge, Ramirez
3 - Bari
2 - Kašpar, Jančula, Radványi, Gašparík, Delarge, Gajan, Štepanovský, Pačinda, KalmárDavis, Vida K., Divković, Krstović
1 - Simon, Takáč, Mičinec, Fieber, Mašek, Hrabáč, Čorić, Copa, Zsákovics, Rimanovský, Kweuke, Fodrek, Krišto, Szabó, Kwin, Šabala, Šafranko, Bayo, Herc, A. Fábry, Balić,Schäfer, Sharani, Balogh, Blackman
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
Dajto televízió
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Táblázat - Fortuna Liga 2022/23:
Teljes:
1. DAC 25 17-6-2 46:20, 57 pont
2. Slovan 25 15-6-4 49:25, 51 pont
Hazai pálya:
1. DAC 13 11-1-1 26:9, 34 pont
2. Slovan 12 9-2-1 31:10, 29 pont
Idegenben:
1. DAC 12 6-5-1 20:11, 23 pont
2. Slovan 13 6-4-3 18:15, 22 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 28. idény, 869 mérkőzés: 320-215-334, gólarány 1082:1199
Slovan: 76. idény, 2195 mérkőzés: 1097-509-589, gólarány 3855:2516

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 71 14-18-39, gólarány 66:124
Az ellenfél otthonában: 34 3-6-25, 24:73

A Fortuna Liga rájátszásának 4. (összesítve a 26.) fordulója:
BAJNOKI CÍMÉRT - FELSŐHÁZ
Péntek, 2023. április 7., 17:30 ó: Podbrezová-Žilina (3:2)
Szombat, 2023. április 8., 18:00 ó: Banská Bystrica-Trnava
Vasárnap, 2023. április 9., 17:30 ó: Slovan-DAC
KIESÉS ELLEN - ALSÓHÁZ
Szombat, 2023. április 8., 15:00 ó: Zlaté Moravce-Liptovský Mikuláš, 18:00 ó: Skalica-Ružomberok, Trenčín-Michalovce

A Slovan-DAC bajnoki mérkőzés holnap 17:30-kor kezdődik, játékvezetők Kráľovič - Hancko, Jekkel.

Mint minden tétmeccsről, holnap Pozsonyból is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies