Back to top

Simon Pambou először kezdőként, négy fiatalunk a tizenhetesben

Publikálva: 2017, november 16 - 06:45
Eric Davis és Simon Pambou is a nemzeti válogatottjuk kezdő tizenegyében kaptak helyet, négy játékosunk is pályára lépett az U17-es csapatban.

Yves Simon Pambou a harmadik válogatottbeli fellépésén először volt a kongói kezdőcsapat tagja. A 2018-as világbajnoki selejtezősorozatot az Uganda elleni hazai 1:1-gyel zárta Kongó, középpályásunk 71 percet töltött a pályán. Már a vasárnapi mérkőzés előtt biztossá vált, hogy a kongóiak az afrikai selejtezők E csoportjának a negyedik, utolsó helyén végeznek.

A panamai nemzeti csapat, amely egy hónapja biztosította be története első világbajnoki részvételét, két felkészülési mérkőzés keretén belül Iránnal és Wales-szel mérte össze az erejét. Az osztrák Grazban megrendezett első összecsapáson a DAC balhátvédje, Eric Davis végigjátszotta a kilencven percet.

A 21 éven alatti szlovák válogatott tegnap az U19-es Eb-selejtezők 2. csoportjának nagy esélyesével, a spanyol válogatottal találkozott idegenben. Hapal szövetségi kapitány gárdája bátran kezdett, és a 23. percben meg is szerezte a vezetést. A hazaiak azonban még a félidei szünetig kiegyenlítettek, majd a fordulást követően 5:1-re meg is nyerték a találkozót. Lukáš Čmelík a 68. percig volt a pályán.

Az idősebb ifik élvonalának legjobb góllövője, Martin Rymarenko is részese volt a tizenkilenc éven aluli válogatott továbbjutásának a 2019-es Európa-bajnokság selejtezőinek második körébe (Elite Round). A szlovák fiatalok a hazai török válogatottat megelőzve nyerték meg csoportjukat. Az együttes csapatkapitánya, Dominik Špiriak sérülés miatt volt kénytelen kihagyni a kvalifikáció első fázisát.

A DAC négy U17-es játékosa is pályára lépett ma a Magyarország-Szlovákia nemzetközi felkészülési mérkőzésen. Bajnóczi Nikolas és Malý Matúš végig a pályán volt, utóbbi a csapatkapitányi karszalaggal. Gembický és Bari a második félidőben avatkozott játékba.

A DAC-játékosok szereplése a novemberi válogatott mérkőzéseknek fenntartott hivatalos időpontban:

Yves Simon Pambou (Kongó) - felkészülés és 2018-as vb-selejtezők

2017.11.08. Kongó–Benin 1:1 (1:1); Simon a 65. percben lépett pályára

2017.11.12. Kongó–Uganda 1:1 (1:1); Simon 71 perc

Eric Davis (Panama) - nemzetközi felkészülési mérkőzések

2017.11.09. Panama–Irán 1:2 (1:2); Davis 90 perc (az ausztriai Grazban rendezték)

2017.11.14. Wales–Panama 1:1 (0:0)

Lukáš Čmelík (Szlovákia, U21) - 2019-es Eb-selejtezők

2017.11.14. Spanyolország–Szlovákia 5:1 (1:1); Čmelík 68 perc

Ľubomír Šatka és Tomáš Huk (Szlovákia, U23) - International Challenge Trophy, döntő

2017.11.08. Szlovákia–Anglia C 4:0 (1:0); Šatka és Huk 90 perc

Martin Rymarenko (Szlovákia, U19) - az EB-selejtezők 1. fázisa, Törökország

2017.11.07. Wales 19–Szlovákia 19 1:2 (0:1); Rymarenko a 88. percben lépett pályára

2017.11.10. Szlovákia 19–Kazahsztán 19 0:0

2017.11.13. Törökország 19–Szlovákia 19 2:3 (0:0); Rymarenko a 86. percben lépett pályára

Táblázat:

1. Szlovákia                                   3  2 1 0  5:3  7

2. Törökország                             3  2 0 1  7:4  6

3. Kazahsztán                              3  1 1 1  3:5  4

4. Wales                                        3  0 0 3  4:7  0

Bajnóczi Nikolas, Malý Matúš, Gembický Sebastián, Kristián Bari és Denis Richnavský (Szlovákia, U17) - nemzetközi felkészülési mérkőzés

2017.11.15. Magyarország–Szlovákia 2:1 (1:1); Bajnóczi és Malý 80 perc, Gembický az 59., Bari a 69. percben lépett pályára

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies