Simon Anikó 1990-ben szerzett tanári oklevelet magyar nyelv és irodalom, képzőművészeti nevelés szakon a jelenlegi Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen. Azóta a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola elhivatott tanára. Pedagógusi munkáját immár három évtizede végzi becsületesen, felkészülten, magas szakmai színvonalon.
Nyitott az újdonságokra, az új technológiai módszerekre. Számos továbbképzés aktív résztvevője volt, amelyet sikeresen kamatoztat az oktató-nevelő munkájában. Szakszerűen, változatos módszerekkel tanít, ezért a diákjai körében is közkedvelt.
Segíti a tehetségek kibontakozását, tanítványai számos tanulmányi versenyen értek el országos helyezést az évek során (Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, Katedra-versenyek, Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny).
A Kodály Zoltán Alapiskola évkönyveinek és a Tollforgató című diákújságnak tizenkét évig volt a szerkesztője, valamint néhány évig a diákönkormányzat lelkes vezetője is volt.
Osztályfőnökként ügyel a tanulók nevelésére, erkölcsi fejlődésére, a szülőkkel való kapcsolattartásra.
Optimista, fáradhatatlan személyiség, aki kreatív ötleteivel számos iskolai rendezvény, ünnepi műsor ötletadója, szervezője (költészet napi rendezvénysorozat, író-olvasó találkozók, március 15-i ünnepi műsor, karácsonyváró műsor). Az általa felkészített tanítványok számos városi kulturális rendezvényt, műsort is gazdagítottak szavalatukkal.
Hivatástudata követendő példa lehet minden pedagógus számára, ezért is lett vezető tanára a nyitrai tanárképző egyetem hallgatóinak, akik szakmai gyakorlatukat az iskolában végzik.
Iskolán kívüli tevékenységéhez hozzátartozik az alkotómunkája is, képzőművészeti alkotásait számos önálló és közös kiállításon mutatta be.