Back to top

Sikerfőzés Sikabonyban

Publikálva: 2023, június 26 - 06:46
Kilencedik alkalommal szervezte meg június 24-én a szabadtűzön készült ételek és házi sütemények versenyét a Sikabony Polgári Társulás csapata Sikabonyban. A tizennégy benevezett csapat igazán jó hangulatban igyekezett megfőzni jobbnál jobb ételeit a helyi közösségi ház udvarán, hogy aztán azokból az odalátogató érdeklődők is ebédelhessenek.
Sikerfőzés Sikabonyban

Az időjárás is kegyes volt a gasztronóniai megmérettetéshez, így a szabadtűzön készült egytálételek, szabadtűzön grillen vagy tárcsán sült ételek elkészítését nem zavarta semmi. A benevezett csapatok közül idén többen káposztás ételekkel igyekeztek bebizonyítani főzőtudományukat.

Az otthon készített édes és sós sütemények versenyébe is húsznál több, remekbe szabott alkotás nevezett be – javarészt teasütemények, de voltak meglepetések is, amelyek bizony elnyerték a zsűri tetszését is. 

A zsűri elnöke idén is Bene Sándor Venesz- és életműdíjas mesterszakács, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend gasztronómiai fökancellárja volt, aki kellő szakértelemmel irányította a zsűri tagjait, akik Szelle Erika mérnöknő, a Konstant tervezőiroda tulajdonosa, Sikabony városrész képviselője, Izsák Lajos népi főzőmester, a Szabadtűzi Lovagrend tagja, Weisz Tibor, a Park bisztró és a Milia Wine and Event resort séfje, a 2021-es Csallóköz legjobb étele verseny nyertese, és Nagy Attila helytörténész, újságíró, portálunk főszerkesztője voltak. 

A helyszínen kóstolójegyekkel tesztelhette a nagyközönség is a résztvevő csapatok szakmai tudását, illetve a süteményeket is meg lehetett kóstolni, de a szervezőknél lehetőség volt a kilátogatóknak pecsenyét vagy sült kolbászt választani, majd a szomját csapolt sörrel vagy koffolával oltani.

A végeredmény pedig a következőképp alakult:

Szabadtűzön készült ételek:
1. helyezett: Tűzoltók, Slovnaft – lucskos töltött káposzta
2. helyezett: Hodosi nagyik – káposztaleves gazdagon
3. helyezett: Ultras 1904 Dunaszerdahely – csülkös babos káposzta

Házi sütemények: 
1. helyezett: Simon Anna – szalajkás szelet
2. helyezett: Matula Marika – káposztás batyu
3. helyezett: Fodor Zsuzsa – rácsos diós 

Különdíjak:
– Istermeat – Kukkónia csapat – legtöbb eladott kóstolójegy
– Ismerjük egymást PT – Szent-Györgyi Albert csirkepaprikása, nokedlivel
– Farkaséhes kisrókák – zöldséges gombás ragu tócsnival
– Hun-kapunk-ki – marhagulyás csipetkével
– Szabó Zsuzsa – mákos gubatorta
– Horváth Dóra – gesztenyés torta

A rendezvényen a jelenlévők nagy örömére Kosár Szabolcs és Kosár-Józsa Janka is fellépett, valamint a jubiláló zsűrielnököt, Bene Sándor mesterszakácsot és természetesen a közönséget a hodosi Megmaradásunkért énekkar is megtisztelte dalaival.

A Sikabony Polgári Társulás professzionális szervezésében lezajlott, nagy sikert aratott versenyt Dunaszerdahely Város Önkormányzata, az SK Glass Dunaszerdahely, az Istermeat – Kukkónia, Bene Sándor, a Thermalpark Dunaszerdahely és a Búslak Oil támogatta. 

(dszi)

Ezt már olvasta?

Címkék: Sikikonyha
Cookies