Fodor Zsuzsa nővér, a véradást szervező társulás tagja portálunknak elmondta, egész délelőtt folyamatosan érkeztek az emberek. A jelentkezők közül azonban nem adhatott mindenki vért, hiszen eleget kellett tenniük a kritériumoknak. A véradáson részt vett a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltószervezet több tagja, valamint az SK DAC Kézilabdacsapat is.
A véradás mellett a vöröskereszt járási szervezetének munkatársai bemutatót is tartottak a szakszerű elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteiről, próbababán, valamint a jelentkezőkön bemutatva azokat.
A társulás a véradókat finom gulyással is meglepte.
Simon Ferenc, a Sikabony Polgári Társulás elnöke szerint a jó közösségi élet egyik legfontosabb feladata az is, hogy mindig készek legyünk egymást segíteni, akár úgy, hogy vért adunk.
„Minden ember akkor boldog, ha valóban érzi a közössége támogatását” – mondta el Simon Ferenc. „A társulás által szervezett programjaink célja sem más, minthogy a közösséget, annak összetartó és formáló hatását is éreztessük. Hogy megmutassuk, igazi sikabonyiak vagyunk. Ezt az összetartozást kívánja majd láttatni a június 4-ei sikabonyi gyereknap, illetve a június 18-án megrendezésre kerülő gasztronómiai »kisfesztiválunk«, a II. Sikabonyi szabadtéri főző- és házi sütemény verseny is.”
Ezt már olvasta?
![Februártól változik a konyhai hulladékgyűjtés módja Dunaszerdahelyen](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/19/peel-the-potato-282427_1280.jpg?itok=QrG_xD41)
Februártól változik a konyhai hulladékgyűjtés módja Dunaszerdahelyen
Az önkormányzat ezúton értesíti Önöket, hogy 2025....
![A feljelentés ellenére marad felvidéki a vágta](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/1/01-rov_5061-kell-01-enhanced-nr-4014.jpg?itok=2GRSu7Gh)
A feljelentés ellenére marad felvidéki a vágta
A Szlovák Értelmiségiek Szövetsége feljelentette Hájos...