Back to top

Sikabonyi körforgalom: megindulnak az előkészítő munkálatok

Publikálva: 2020, október 1 - 11:51
Fontossága miatt zöldet kapott a sikabonyi körforgalom, nyilatkozta a városi portálon Hájos Zoltán polgármester. Megindulnak az előkészítő munkálatok, korábban a sikabonyi temető kerítésének egy részét, illetve a kereszteződéshez közeli kukaketrecet helyezték át, most pedig a gázvezetékek áthelyezésének kezdtek neki.
Sikabonyi körforgalom: megindulnak az előkészítő munkálatok

„Sok más idei beruházást az önkormányzat idén tavasszal a koronavírusválság miatt kivett az idei projektek közül, azonban a sikabonyi körforgalom a fontossága miatt zöldet kapott” – nyilatkozta Hájos Zoltán polgármester. 

A város már korábban, 2018 végén elindította a sikabonyi temető melletti, a Kertész, a Czibók és a Nagyabonyi utcák kereszteződésében tervezett körforgalom projektálását és engedélyeztetését.

„A körforgalom projektje már tavaly elkészült, de telekrendezési egyeztetésekre is szükség volt. Nemcsak a közeli benzinkutat működtető ÖMV-val  és a Szlovák Földalappal kellett megállapodni a telekvásárlás ügyében, hanem az is kiderült, hogy a Szlovák Gázműveknek át kell helyezniük a vezetékeik egy részét is. 

A körforgalom megépítése emiatt a tavalyi évről áttolódott 2020-ra. Tavasszal azonban közbeszólt a koronavírus-járvány, ráadásul az ÖMV-val folytatott egyeztető tárgyalások is elhúzódtak. A téma egy 225 négyzetméteres telek megvásárlása volt, amit a városi képviselő-testület már tavaly szeptemberben jóváhagyott. Ez a parcella egy most is meglévő letérő út részét képezi. 

Az adásvételi szerződést a nyáron írták alá, majd bejegyezték a kataszteri hivatalban is. Csak miután mindez rendeződött, léphettük meg a közbeszerzési pályázat kiírását”, tájékoztatott a polgármester a dunstreda.sk oldalon.

A 458 ezer eurós összköltségvetésű beruházás közös városi és megyei költségvetési fedezetből valósul meg. A sikabonyi temető melletti körforgalomról korábban itt írtunk.

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies