A foglalkozást az iskola aulájában szervezték meg, melynek előadója Nagyová Dagmar, a Vöröskereszt dunaszerdahelyi részlegének munkatársa volt. Az egy órás foglalkozás két részből állt. Az első részben a jelenlévők előadást hallgattak, melyen a tanulóknak a szakember elmagyarázta és a jelenlévő demonstrációs bábun bemutatta az elsősegélynyújtás legszükségesebb tennivalóit.
A foglakozás második felében a diákok maguk is kipróbálták a tanultak alkalmazását és a demonstrációs bábun egyenként mindannyian bemutatták, hogy is járnának el, ha egy eszméletlen embertársuk a segítségükre szorulna. A vöröskereszt szakembere a foglalkozás végén megállapíthatta, nem jött hiába. A jelenlévők érdeklődését a legnagyobb mértékben lekötő előadás és bemutató – ha úgy hozza a sors – életet menthet!
Ezúton is köszönjük a szervezőknek, az iskola vezetőségének, a Dunaszerdahelyi Vöröskereszt munkatársainak, valamit Nagy Dagmar egészségügyi szakelőadónak, hogy segítettek, hogy segíthessünk!
Dr. Bugár Jenő
Ezt már olvasta?
Több mint húsz csapatnyi fiatal elsősegélynyújtó mérte össze tudását
Csütörtök délelőtt mintegy száz ifjú elsősegélynyújtóval...
Szárnyakat kaptak Nápoly felett – egy felejthetetlen osztálykirándulás története
A Közös Igazgatású Szakközépiskola, Szabó Gyula 21. –...