Ezt a lehetőséget a Szlovákia Gyermekei Alapítvány és az Egészségkárosodott Gyermekek Családjai Társulás közösen hozta létre. A szülőktől a szülőknek elv alapján működő vonal hetente három alkalommal áll az érintettek rendelkezésére. Erről Diana Burgerová, a Szlovákia Gyermekei Alapítvány képviselője tájékoztatott.
Az Inklulinka elnevezésű projekt az egészségkárosodott gyermekek szüleit szolgálja, akiknek sokszor nincs elegendő ismeretük a jogaikról, a gyermekük nevelését, oktatását érintő lehetőségekről, a számukra elérhető anyagi támogatásokról avagy a gyermeküknek járó egészségügyi segédeszközökről, felszerelésekről. A tájékoztatás eddig email illetve formanyomtatvány alapján működött.
„A segélyvonal tájékoztatása több területet érint, azokat, amelyekkel a speciális ellátást igénylő gyermekek szülei leggyakrabban küzdenek, ez pedig a segédeszközök, egészségügyi felszerelések biztosítása illetve kompenzálása, a járulékok, segélyek intézése, a gyerekek oktatási lehetőségei, formái és az, hogy miként intézkedjenek a hivatalokban és intézményekben” – nyilatkozta Diana Burgerová.
A +421 948 991 444-es telefonszámon kedden, csütörtökön és pénteken a társulás részéről egy tanácsadó személy áll majd a hívó fél rendelkezésére.
„A szülők hívhatják a segélyvonalat, ahol a tanácsadó meghallgatja őket és közösen keresik a megoldást a szülők által ismertetett életkörülményekre, viszonyokra és gondjaikra. Ha szükséges, akár jogi szakember bevonásával tárgyalják meg a felmerülő problémákat, aki pontosan ezekre a helyzetekre, a szociális jogszabályok területére szakosodott” – tette hozzá Burgerová.
Kiemelte azt is, hogy a közeljövőben az érintett szülők köréből szerveznek egy olyan tanácsadási csoportot, akiknek azonosak a körülményei illetve akik már megküzdöttek hasonló gondokkal. A csoport tagjai számára a társulás tanfolyamot szervez és a továbbiakban is támogatja, segíti őket.
Az Inklulinka weboldalán a hivatalok és az ügyintézés számára, az iskolákba való jelentkezéshez és kérelmek esetére nyomtatványok állnak a szülők rendelkezésére, amelyeket onnan letölthetnek. A szülők ott találnak szakemberektől származó tanácsokat, ismertetéseket a különleges helyzetek kezelésére és a koronavírus-járvány idején a gyermekeik részére alkalmazható távoktatással kapcsolatosan is.
forrás: Felvidék.ma