Back to top

Schäfer András: Szurkolók előtt minden gólnak és győzelemnek más a hangulata

Publikálva: 2021, május 3 - 09:10
„Marco Rossi azt mondta, a szombati teljesítményem után nehezen elképzelhető, hogy behív a válogatott keretébe. Remélhetőleg csak viccelt.” A válogatott középpályás nyilatkozott a szombati győztes bajnokiról.
Schäfer András: Szurkolók előtt minden gólnak és győzelemnek más a hangulata

„Jól kezdtük a mérkőzést, sok helyzetünk volt, domináltunk. Az első 20-25 perc olyan volt, amilyennek lennie kell, aztán a semmiből kaptunk egy elkerülhető gólt, ami egy picit megfogta a csapatot. A másik félidőben fokozatosan vettük át ismét az irányítást és megszereztük a győztes találatot. Ezt követően pedig a vezetés birtokában már taktikus futballt játszottunk” – összegezte a DAC-Zsolna (2:1) mérkőzés lefújása után a pályán történtéket Schäfer András, akinek ez volt a 32. mérkőzése a Fortuna Ligában. Az utolsó kettőt Németh Antal vezetése alatt abszolválta. Szombaton pedig válogatottbeli edzője, Marco Rossi is jelen volt a MOL Arénában. „Minden vezetőedzővel más dolgozni, de azt gondolom, eddig sikeres az új mester. Nyilván jobban tud rám támaszkodni, mivel régebb óta ismerjük egymás, de az eddigi szerepköröm nem igazán változott. Azt gondolom, eddig is én voltam az, aki megpróbálta irányítani a többieket a pályán. Az edzőváltás óta talán egy kicsit védekezőbb felfogású futballt praktizálunk, de szombaton is nagyon sok helyzetünk volt. Néha kellenek ilyen kicsi változások, de ezeket nem az én dolgom megítélni. Arról pedig tudtam, hogy Marco Rossi is jelen lesz a mérkőzésen. Azt mondta, a szombati teljesítményem után nehezen elképzelhető, hogy behív a keretébe, de remélhetőleg csak viccelt” – mondta nevetve a négyszeres válogatott középpályás.

Hétvégi győzelmével csapatunk bebiztosította helyét az újonnan létrehozott Konferencia-kupában. „Mindenképpen úgy álltunk neki a Zsolna elleni mérkőzésnek, hogy biztossá akarjuk tenni az európai kupaszereplést, sőt szeretnénk megtartani a második helyet, mivel a Slovan megelőzésére nem látok túl reális esélyt. Ez mellett illett már nyernünk a Zsolna ellen ebben az idényben, hiszen úgy gondolom, nagyobb játékerőt képviselünk náluk. Szimpatikusan futballozó, fiatal gárda az övék, de már érett az ellenük való siker, hiszen az első meccs végeredménye sem tükrözte a játék képét, és a másik kettőn is győzelmet érdemeltük volna. Annak kimondottan örültünk, hogy végre legalább néhány szurkoló itt lehetett, ez is sokat számít nekünk. Ilyenkor egy szerzett gólnak és egy győzelemnek teljesen más hangulata van.”

Andrist az elmúlt bő egy hónapban többször is hátráltatta a márciusi válogatott összetartáson elszenvedett sérülése, a Zsolna ellen azonban újra 90 percet tudott játszani. „Sajnos a térdem továbbra sem százszázalékos, ezért is pihentem az előző mérkőzésen. Nehéz volt így játszani, hiszen az elmúlt másfél hétben nem tudtam sokat edzeni, mindössze két gyakorláson vettem részt. Viszont a Zsolna ellen nem éreztem semmi fájdalmat, ami jó jel. Remélhetőleg már nem lesz vele gondom a szezon hátralevő részében.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies