Schäfer András 37. bajnoki találkozóján megszerezte az első találatát a DAC színeiben. És micsoda gól volt! A liptószentmiklósi újonc elleni találkozó első félidőjének ráadásában jártunk már, amikor magyar válogatottunk tolt egyet a labdán, majd egy remekbeszabott lövéssel megrezgette a hálót, és kiegyenlített. Fontos és szép gól volt. „Szerencsére jól találtam el a labdát, de ez a gól is csak egyet ér, akárcsak az ötösön belül szerzett találat. Nagyon örülök, hogy végre az élvonalban is képes voltam betalálni. Talán egyszer, még az MTK színeiben lőttem hasonlóan nagy gólt. Nemrég veszítettük el az egyik törzsszurkolónkat, Karaffa Jánost, aki nagyon sokat imádkozott értem, és sokat segített nekem. A gólomat az ő emlékének ajánlom, nyugodjon békében. Nyilván nem volt könnyű három vereséggel kezdeni a szezont, pláne úgy, hogy szerintem egy nagyon jó felkészülésen vagyunk túl. Igazából a Partizan elleni visszavágó már eléggé bíztató volt, hiszen sokkal jobban játszottunk náluk, ami nyilván önmagában nem sokat számít, ha kikapunk 2:0-ra. Viszont érezni lehetett, hogy teljesen más mentalitással léptünk pályára, sokkal bátrabban futballoztunk az azt megelőző két meccshez képest. Ez vasárnap be is igazolódott, és végül 3:1-s sikert arattunk, aminek nagyon örülök.”
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Andris az egész hétvégi 2. forduló legjobb játékosa volt az InStat értékelése alapján. „Eddig teljesen más pozícióban futballoztam, jelenleg támadóbb a szerepköröm. Tudom azonban, hogy nem fogok minden találkozón gólt lőni, bár nyilván szeretnék. A Partizan elleni visszavágóhoz hasonlóan ezúttal is szerencsétlenük kezdtünk, és rögtön az első percben hátrányba kerültünk. Valahogy meg kell próbálni ezt elkerülni, hiszen nem történhet meg minden meccsen, hogy az ellenfél az első helyzetét rögtön ki is használja. Azt követően átvettük az irányítást, de nagyon nehéz akár egy lövőhelyzetet is kialakítani, ha az ellenfél tíz emberrel védekezik. Szerencsére a félidő végén sikerült betalálnom, így hosszú idő után végre megszereztem az első gólomat a bajnokságban is. Döntetlennel kicsit nyugodtabban vonulhattunk a félidei szünetre. Átbeszéltük a dolgokat és megegyeztünk, hogy a második játékrészben mindenképpen a magunk javára akarjuk fordítani a mérkőzés kimenetelét. Ehhez jó mentalitás is párosult a második negyvenöt percben. Jó jel, hogy képesek voltunk három gólt lőni egy védekező stílusú csapat ellen. Azt gondolom, hogy meccsről meccsre fejlődünk. A labdabirtoklásunkkal eddig sem volt baj, kicsit több helyzetet alakítottunk ki, mint Nagymihályban. Remélhetőleg fogjuk tudni tartani ezt a fejlődési folyamatot, és a soron következő meccseken elkezdünk egyre jobban játszani és több gólt rúgni.”
Csapatunk a következő két fordulóban idegenben lép pályára. Előbb vasárnap este Nagyszombatban, a Szered elleni találkozó vár ránk, majd jövő hít szombaton Szenicére utazunk. „Szerintem a soron következő két mérkőzés is hasonló lesz, mint a bajnoki idény első két találkozója, de nagyon sokat kell még dolgoznunk, hogy egy fokkal magasabb szintre kerüljünk, mint ahol a tavalyi idény befejezésekor voltunk. Úgy érzem, jó úton halad a csapat.”
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Október 12-én, szombaton Győr-DAC előkészületi mérkőzés
Az októberi válogatott találkozók miatti szünetben is...