Back to top

Šatka szerint a Szenice kiszámíthatatlan ellenfél

Publikálva: 2019, február 26 - 16:58
A válogatott védő szerint vissza kell térnie a csapatnak ahhoz, ami ősszel olyan jól működött.
Šatka szerint a Szenice kiszámíthatatlan ellenfél

„Nehéz mérkőzés volt, Nagyszombat remekül felkészült belőlünk. A két csatárukra irányuló hosszú labdákra építették a játékukat, mélyen védekeztek, s ezen keresztül nem tudtunk átlépni és érvényesülni. Ugyan fölényben játszottunk, de túl sok volt a hiba és a labdavesztés. A félidei döntetlen jó eredmény volt számunkra, tudtuk, hogy esélyünk van a győzelemre. A második félidő elején azonban egy újabb felesleges labdavesztés után gyors gólt kaptunk. Túlságosan nyitottan játszottunk, s a hazaiak lekontráztak bennünket. Ezt követte a harmadik gól, mely után még próbáltunk az eredményen változtatni, de már nagyon nehéz volt” – tért vissza a szombati vereséghez Ľubomír Šatka.

A mérkőzés nagy része ahhoz hasonlított, mint amikor az ember látogatóba megy, a ház körül sétálgat, de elfelejt becsengetni… Ami a labdatartást és a helyzetek kialakítását illeti: jelentős fölényben játszottunk, de a pálya döntő szakaszában, vagyis a kapu előtt az ellenfelünk jobb és hatékonyabb volt. „Jelenleg hiányzik a kreativitás, amely ősszel a játékunkat jellemezte. Az utóbbi két mérkőzésen ezt nem tudtuk megmutatni. Támadó focit szeretnénk játszani, de nem alakítunk ki helyzeteket” – jellemezte a csapat jelenlegi legnagyobb problémáját a hatszoros szlovák válogatott játékos, aki múlt héten megfázással küszködött.

A nagyszombati összecsapás utolsó félórájában Šatka csatárposzton játszott. „Edzőnk az első csere után átszervezte védelmünket, s engem jobb védőnek küldött ki, de a harmadik bekapott gól után muszáj volt kockáztatnunk. A kispadra tekintett és engem küldött csatárnak. Nagyjából harminc percet játszottam elöl. Nem volt könnyű, hiszen még sosem játszottam ezen a poszton, s néha elveszettnek éreztem magam. Még sikerült kidolgoznunk egy helyzetet, amikor Connornak továbbítottam a labdát, de sajnos nem tudott betalálni, nekünk pedig nem sikerült dramatizálni a végjátékot.”

Két derbi után most a táblázat utolsó két helyén álló együttessel csapunk majd össze. Szombaton Szenicét fogadjuk, egy héttel később pedig Aranyosmarótra utazunk. „Előbb a Szenicére koncentrálunk, mely a bajnokságban való bennmaradásért küzd. Igazán kiszámíthatatlan csapatról van szó – erről ősszel már meggyőződtünk. Remek teljesítményt nyújtottak ellenünk, a kupában kihasználták a kisiklásunkat. Keretükben szerepel néhány igazán minőségi játékos, de úgy gondolom, egyértelműen mi vagyunk a jobb csapat. Ezt azonban a pályán is bizonyítanunk kell” – nyilatkozta a 23 éves védő, s hozzátette: „Mindenképpen helyre kell hoznunk a tavaszkezdést, s szombaton nyernünk kell. Nyomás alatt leszünk, hiszen tudjuk, a vendégek nem fogják saját magukat legyőzni. Éppen ezért kell majd visszatérnünk ahhoz, ami ősszel olyan jól működött. Helyzeteket kell kialakítanunk és ellenfelünknél legalább eggyel több gólt szerezni.”

„Úgy gondolom, ilyen tavaszkezdet után nem hiányozhat a motiváció és a megfelelő hozzáállás. Van min javítanunk, nemcsak magunk és az edzőnk miatt, hanem a szurkolók miatt is. Ahogy mondani szokták, éppen ezek a mérkőzések a legnehezebbek, hiszen az ellenfél nem támadó futballt játszik majd, s nekünk fel kell törni a védelmüket. Bízom abban, hogy kellőképpen kreatívak leszünk, elegendő helyzetet alakítunk ki és győzni tudunk” – tette hozzá meggyőződéssel az angol Newcastle United korábbi játékosa.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies