Back to top

Šatka: Ismét szintet léptünk

Publikálva: 2019, június 6 - 15:44
A DAC huszonhárom éves hátvédje ezekben a napokban a közeli Somorján készül a válogatottal.
Šatka: Ismét szintet léptünk

Ľubo, legutóbb a Nagymihály elleni mérkőzés után találkoztunk. Mi történt veled azóta?

„Kiko Koštrnával Mallorcán pihentem. Egy hetet töltöttünk ott, fizikailag és fejben is lazítottunk, igyekeztünk nem gondolni a futballra. Rögtön a hazautat követő napon, vasárnap pedig már a válogatott somorjai edzőtáborában kellett jelentkeznem, ahol a Jordánia és Azerbajdzsán elleni találkozókra készülünk.”

A szlovák válogatott júniusban egy előkészületi és egy selejtezőmérkőzésen lép pályára. Erre való tekintettel a szövetségi kapitány huszonkilenc játékosnak is meghívót küldött. Milyen a csapaton belüli hangulat?

„Kiváló. A kapitány többé-kevésbé fiatalabb futballistákat hívott be, akikkel a huszonegy éven alatti gárdában is találkoztam. Mindannyian ismerjük egymást, a hangulat pedig remek. Bízom benne, hogy mindannyian lehetőséget kapunk és jó teljesítménnyel rukkolunk elő.”

Az edzésterhelés alapján lehet érezni, hogy kapsz-e lehetőséget ezeken a meccseken begyűjteni a hetedik, esetleg a nyolcadik válogatottbeli pályára lépésed?

„Eddig még nem ismerjük a kezdőcsapat összetételét. Talán a mai edzésen megtudjuk, ki kap lehetőséget holnap Jordánia ellen. Úgy gondolom azonban, hogy akik Azerbajdzsánban szerepet kapnak, azok Jordánia ellen pihenni fognak, tehát mindenkinek meg kellene kapnia a lehetőséget.”

Kis idő elteltével térjünk még vissza a bajnoki idényre. Hogyan tekintesz vissza az ezüstérmes szezonra?

„Fantasztikusan. Minden cikket olvastam a felállított klubrekordokról, jó volt ilyeneket nézegetni. Úgy gondolom, hogy a tavalyi évadhoz képest ismét szintet léptünk és folyamatosan javulunk. Bízom benne, hogy ez továbbra is így lesz.”

A válogatott szövetségi kapitánya meghívót küldött neked, ami arra utal, hogy elégedett a teljesítményeddel. Személy szerint te hogyan értékelnéd a saját produkciódat a végéhez közeledő évad során?

„Picit megváltozott a játékstílusunk, ami kedvezett nekem, hiszen gyakrabban hozhattam fel hátulról a labdát és hosszú keresztpasszokat adhattam, ami ül nekem. Voltak azonban rosszabb idők is, amikor megsérültem és néhány meccset csak a kispadról figyelhettem. Viszont akárhányszor pályára kerültem, mindig igyekeztem segíteni a csapaton. Az utolsó négy találkozón ismét a kezdőcsapat tagja voltam, és boldogsággal tölt el a tény, hogy az utolsó fordulóban aratott nagyarányú győzelemmel köszöntünk el a szezontól.”

Már jövő hét vasárnap indul az új idényre való felkészülés. Mit szeretnél elérni klubszinten?

„Mint amit mindenki mond: szeretnénk valamit nyerni Dunaszerdahelynek. Ez lehet akár a bajnoki cím vagy a kupa is, de természetesen tisztában vagyunk azzal, milyen kemény a konkurencia és mennyire erősek az ellenfelek. Boldog leszek, ha sikerül ismét javulnunk és szintet lépnünk, további rekordokat felállítanunk. Megint kiváló közösséget kell alkotnunk, hiszen enélkül nem érhetünk el olyan eredményeket, mint eddig.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies