Back to top

A sárga-kékek frissített menetrendje

Publikálva: 2024, augusztus 24 - 17:46
A DAC menetrendjében bekövetkező változások összegzése.
A sárga-kékek frissített menetrendje

A Zólyombrézó elleni, mára tervezett hazai mérkőzés a MOL Aréna öntözőrendszerének elfakadt csővezetéke miatti elhalasztása és a Trencsén-DAC összecsapás más időpontban való lejátszása, amelyet jövő szombaton rendeztek volna meg, azt eredményezték, hogy augusztusban már csak egyetlen tétmérkőzést abszolválunk – az Ipolyszalkai SE otthonában lépünk pályára a kupaküzdelmek keretén belül.

A találkozó időpontja 2024. augusztus 28-a, szerda, 17:00 óra, mi pedig élőben közvetítjük azt a YouTube-csatornánkon.

Szeptember elején jön a szezon első válogatott szünete, azt követően a Niké Liga 7. fordulójának keretén belül szeptember 14-én, szombat este odahaza a pozsonyi Slovannal csapunk össze. Az lesz tehát a soron következő bajnoki összecsapás, amely az együttesünkre vár. A Niké Ligában a Nagymihály otthonában abszolvált legutolsó találkozónk (3:0 a DAC javára) és az égszínkékek elleni rangadó között tehát négyhetes szünet van.

1992 óta először fordul elő, hogy a július, augusztus nyári hónapok során mindössze egyetlen bajnoki találkozón léptünk pályára odahaza. Viszont az 1992/93-as idényben csak augusztus 16-én kezdődött számunkra a pontvadászat…

A DAC menetrendje 2024 őszének végéig:

Slovnaft Cup, 2. forduló, 2024. augusztus 28., szerda, 17:00 óra: Ipolyszalka-DAC
7. forduló, 2024. szeptember 14., szombat, 20:30 óra: DAC-Slovan (A Dajto élőben közvetíti)
6. forduló, 2024. szeptember 17., kedd, 18:00 óra: Trencsén-DAC
8. forduló, 2024. szeptember 21., szombat, 18:00 óra: Szakolca-DAC
9. forduló, 2024. szeptember 28., szombat, 20.30 óra: DAC-Nagyszombat (A Dajto élőben közvetíti)
10. forduló, 2024. október 6., vasárnap, 18:00 óra: DAC-Zsolna (Voyo a Hét mérkőzése)
11. forduló, 2024. október19., szombat, 18:00 óra: Rózsahegy-DAC
5. forduló, 2024. október 29. vagy 30., 18.00 óra: DAC-Zólyombrézó
12. forduló, 2024. október 26., 18:00 óra: DAC-Kassa
13. forduló, 2024. november 2., 15:00 óra: Komárom-DAC
14. forduló, 2024. november 9., 15:00 óra: DAC-Besztercebánya
15. forduló, 2024. november 23., 15:00 óra: DAC-Nagymihály
16. forduló, 2024. november 30., 15:00 óra: Zólyombrézó-DAC
17. forduló, 2024. december 7., 15:00 óra: DAC-Trencsén
18. forduló, 2024. december 14., 15:00 óra: Slovan-DAC

A 11. fordulótól feltüntetett dátumok és kezdési időpontok a klubok európai kupaszereplései és a televíziós közvetítések miatt változhatnak.

Jelenleg a DAC-Zólyombrézó pótolt találkozó pontos időpontja sem ismert, amelyet a televíziós társaságok az adott időszakbeli mérkőzésválasztását követően fogunk megtudni. Az összecsapás október 29-én, kedden vagy október 30-án, szerdán kerül megrendezésre annak a függvényében, hogy a két csapat valamelyike képernyőre kerül-e az azt megelőző hétvége (október 26-27.) során.

Pótoljuk még a Slovnaft Cup játéknapjait a 3. fordulótól az ősz végéig:
3. forduló – szeptember 25.
4. forduló – október 16.
5. forduló – november 13.

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies