A tizenkilenc éves védekező középpályás, Sainey Njie (szül. 2001. augusztus 30-án) egy új szerződést írt alá klubunkkal, amely alapján legalább 2023. június 30-ig a Csallóközben marad. Az eredeti kontraktusa 2022 nyaráig szólt.
„Nagyon boldogok vagyunk, amiért Sainey összekötötte a jövőjét a klubunkkal. Nagyjából egy éve érkezett hozzánk, amikor is az akadémia növendékévé vált, és azóta komoly fejlődésen ment át. Bernd Storck irányításával több mérkőzést is lejátszott, amelyeken nem okozott csalódást és bizonyította a benne rejlő lehetőségeket. Ennek alapján döntöttünk a vele való együttműködés meghosszabbításáról. Sok sikert kívánunk neki a klubunkban és ugyanúgy a válogatottban is” – jelentette ki a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.
A gambiai tehetség második éve szerepel Dunaszerdahelyen. Tavaly augusztusban az U19-es együttesben kezdett, de nagyon gyorsan eljutott a felnőttcsapat öltözőjéig. A 18. születésnapján írta alá az első professzionális szerződését, és a múlt szezon végén debütált az élvonalban. Jelenleg 13 pályára lépése van a Fortuna Ligában, 1 pedig az Európa-ligában. A Slovnaft Cup-ban 1 meccs/1 gól a mérlege. Idén októberben bemutatkozhatott hazája, Gambia felnőtt nemzeti tizenegyében is, a második és eddigi utolsó válogatott fellépésére néhány napja került sor.
„Elsősorban Istennek vagyok mindenért hálás, beleértve a fejlődésemet is, amelyen ilyen rövid idő alatt átestem a Szlovákiában való érkezésemet követően. Nagyon boldog vagyok, amiért a klub szerződéshosszabbítást ajánlott fel, ami nagyszerű visszajelzés a mindennapi kemény munkára. Köszönöm mindenkinek, aki segített a pályafutásom során: a szüleimnek, az ügynökségemnek, a klubnak és a vezetőségnek, az edzőknek és az egész stábnak és természetesen a csapattársaimnak is, mivel nélkülük ez nem sikerült volna. Szeretnék komolyabb nyomot hagyni Dunaszerdahelyen. Bízom benne, hogy az elkövetkező években megnyerjük a kupát és a Fortuna Ligát is, ami minden klubnál dolgozó célja, én pedig szeretnék részese lenni ezeknek a sikereknek. Folytatom a kemény munkát, hiszen az mindig a gyümölcsét” – mondta Sainey a szerződésaláírást követően.
Gratulálunk az új szerződéshez és sok sikert, Sainey!
Nagy Krisztián / dac1904.sk