Back to top

A Rózsahegy-DAC mérkőzés előtt: Hátul hibátlanul, elől hatékonyan

Publikálva: 2021, szeptember 17 - 19:18
A 8. bajnoki fordulóban a DAC a tabellaszomszédhoz látogat. A Rózsahegy-DAC találkozó szombaton 18:00 órakor kezdődik.
A Rózsahegy-DAC mérkőzés előtt: Hátul hibátlanul, elől hatékonyan

Kilenc nap alatt három meccs

A válogatott összecsapások miatti szünetet követően ismét teljes fordulatszámra kapcsolunk. Múlt hét vasárnap a Slovan elleni rangadó alkalmával a legutóbbi másfél év legmagasabb nézőszáma jött össze az egész Fortuna Ligát tekintve; a MOL Arénában jelen lévő 7144 szurkoló remek focit és 1:1-es döntetlent láthatott.

A sárga-kékek rögtön hétfőtől elkezdték a Rózsahegy elleni holnapi összecsapásra való felkészülést, amely az első fejezete lesz a kilenc nap alatt lejátszott három meccses erőltetett menetnek. Szerdán ugyanis folytatódik a Slovnaft Cup, jövő vasárnap pedig egy újabb nagy derbi vár ránk, ezúttal a kerületi rivális Nagyszombat ellen.

„A Slovan ellen minőségi teljesítményt nyújtottunk. A szurkolók olyan parádés hangulatot teremtettek, amilyenre már szinte nem is emlékszem. Kár a kihagyott helyzetekért és a gyors egyenlítésért rögtön a vezető gólunk megszerzése után. Ezek miatt nem tudtuk begyűjteni a három pontot. A Slovan azonban már a múlt, mi pedig előre tekintünk a Rózsahegy elleni találkozóra. Bízom benne, hogy győzünk” – jelentette ki Milan Dimun. A Kassáról származó labdarúgó eddig öt tétmérkőzést abszolvált csapatunk színeiben – négyszer a bajnokságban, egyszer pedig a Slovnaft Cup-ban lépett pályára.

„Láttam a táblázatot. A rózsahegyiek kevés gólt kapnak, jó védelemmel rendelkeznek. Bizonyosan egy kemény összecsapás vár ránk, de remélhetőleg sikeresek leszünk a gólszerzés területén, és három ponttal térünk haza. Felelősségteljesen, összpontosítva, hibák nélkül kell futballoznunk, és igyekeznünk kell kapott találat nélkül lehozni a találkozót. Bízom abban, hogy elöl hatékonyak leszünk és többször találunk be, mint az ellenfél. Tisztában vagyunk vele, hogy nem a legjobb a tabellán elfoglalt helyezésünk, ezért is mindenki úgy készül, hogy a győzelemért utazunk Rózsahegyre. Mindent megteszünk, hogy három pontot zsákmányoljunk” – tette hozzá a két napig még 24 éves védekező középpályás, aki a szezon közben érkezett a DAC-hoz a lengyel Cracovia Krakkó együttesétől.

Csapatunk már ma délután, a MOL Akadémián abszolvált edzést és a közös ebédet követően Liptó felé vette az irányt. Kalmár, Moumou, Kružliak, Balić és Nicolaescu sérülés miatt maradtak otthon. A moldovai támadó az egyik edzésen megütötte a könyökét, így a holnapi meccset elővigyázatossági okokból hagyja ki.

Tabellaszomszéd

Az új bajnoki idényben eddig csak a Rózsahegy és a Slovan volt képes megőrizni a veretlenségét. Bár igaz, hogy a tabellából pont a két említett csapat találkozója hiányzik, amelyet még a 3. fordulóból halasztottak el az égszínkékek európai kupakötelezettségei miatt. Azt a mérkőzést jövő hét szerdán pótolják.

A Rózsahegy egyúttal a bajnokság döntetlenkirálya, hiszen hat meccsükből öt is pontosztozkodással végződött. Odahaza is érdekes mérleggel rendelkeznek: mindhárom találkozójuk 0:0-s döntetlennel zárult. Holnapi ellenfelünk jelenleg a tabella 7. helyén áll, egy ponttal lemaradva követik közvetlenül a DAC-ot.

Szerdán a kupában léptek pályára a narancssárgák, és a IV. ligás Kiszucaújhely (Kysucké Nové Mesto) otthonában elért 6:0-s sikerrel (gólszerzők: Brenkus 2, Rymarenko, Mojžiš, Kostadinov, Kubík) jutottak a 4. fordulóba. A bajnokságban 2 találattal Adam Brenkus a csapat legjobb góllövője, rajta kívül még Regáli, Takáč és Dopater voltak eredményesek.

A tavalyi idényben első alkalommal szerepelt a Rózsahegy a rájátszás alsóházában, amire rá is fizetett a Haspra, Sapara edzőpáros. A nyáron két élvonalbeli újonc, az egyaránt 1984-ben született Peter Struhár és Peter Tomko ült le a liptóiak kispadjára. A vezetőedzői feladatokat azt a Peter Struhár látja el, aki 2010 és 2014 között 44 első ligás pályára lépése alkalmával 2 gólt szerzett a DAC színeiben.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:
2019.09.21. – DAC-Rózsahegy 0:1, gólszerző: Mojžiš, 8389 néző
2020.02.22. – Rózsahegy-DAC 0:0, 1329 néző
2020.07.11. – Rózsahegy-DAC 0:1, gólszerző: Ramirez, 848 néző
2020.09.12. – DAC-Rózsahegy 3:2, gólszerzők: Kalmár 2, Ramirez – Almási, Kmeť, 819 néző
2020.12.12. – Rózsahegy-DAC 1:1, gólszerzők: Kostadinov – Ramirez, 0 néző

Történelem

A Rózsahegy az 1997/98-as szezontól állandó résztvevője az élvonalnak. 2006-ban fennállásuk századik évfordulóján érték el történetük eddigi egyetlen bajnoki címét és kupagyőzelmét. A két csapat eddigi 41 első ligás találkozásából a DAC mindössze 9-et nyert meg, ezek közül ötöt 2018 márciusa óta. A liptói csapat otthonában háromszor sikerült győzedelmeskednünk, a legutóbbi hat idegenbeli összecsapásunkon 3-2-1 a mérleg ellenük. Érdekesség, hogy a legutóbbi 5 egymás elleni találkozó alkalmával mindössze 5 gól született a Čebrať alatt.

A tavalyi szezonban először otthon fogadtuk a Rózsahegyet, és egy emlékezetes mérkőzésen, emberhátrányban futballozva, 6 perc alatt lőtt három góllal voltunk képesek megfordítani az eredményt, és otthon tartani a pontokat. A decemberben megrendezett idegenbeli összecsapáson Eric Ramirez egyenlítő találatával alakult ki az 1:1-es végeredmény.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Rózsahegy ellen:
4 - Kweuke, Pačinda
3 - Vida K., Ramirez
2 - Čaušić, Černák, Bayo, Kalmár
1 - Zsákovics, Suchánek, N´lend, Koejoe, Struhár, Helísek, Harsányi, Delarge, Ujlaky, Sabler, Szarka, Horváth, Šafranko, Davis, Živković, Šatka, Ljubičić, Taiwo
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk. 

Táblázat - Fortuna Liga 2021/22:
Teljes:
6. DAC 7 2-3-2 10:9, 9 pont
7. Ružomberok 6 1-5-0 6:5, 8 pont
Hazai pálya:
8. DAC 3 1-2-0 5:3, 5 pont
11. Ružomberok 3 0-3-0 0:0, 3 pont
Idegenben:
3. Ružomberok 3 1-2-0 6:5, 5 pont
7. DAC 4 1-1-2 5:6, 4 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 27. idény, 817 mérkőzés: 291-202-324, gólarány 1001:1148
Ružomberok: 25. idény, 798 mérkőzés: 304-223-271, gólarány 1025:980

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 41 9-17-15, gólarány 40:46
Az ellenfél otthonában: 23 3-8-12, 16:29

A Fortuna Liga 8. fordulójának műsora:
Péntek, 2021. szeptember 17., 17:00 ó: Trnava-Sereď
Szombat, 2021. szeptember 18., 18:00 ó: Trenčín-Senica, Ružomberok-DAC, Michalovce-Zlaté Moravce, Liptovský Mikuláš-Pohronie
Vasárnap, 2021. szeptember 19., 17:00 ó: Slovan-Žilina

A Rózsahegy-DAC bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Prešinský - Pozor, Ádám.

Mint minden tétmeccsről, holnap Rózsahegyről is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies