Back to top

A Rózsahegy-DAC mérkőzés előtt: az ezüst a tét

Publikálva: 2020, július 10 - 21:10
Elérkezett a koronavírus által jelentősen befolyásolt szezon utolsó fordulója, holnap a második helyért küzdünk meg Liptón. A Rózsahegy-DAC összecsapás szombaton 18:00 órakor kezdődik.
A Rózsahegy-DAC mérkőzés előtt: az ezüst a tét

Mindig van tét

A 2019/20-as szezon örökre úgy marad meg a krónikákban, mint amelyik megszakadt és amelyet jelentősen befolyásolt a koronavírus. Egyes országokban be sem fejeződött az idény, máshol az összes mérkőzést lejátszották, a Fortuna Ligában pedig a rájátszás felét abszolválták a csapatok. A bajnoki évad a végéhez közeledik, holnap ugyanis az utolsó forduló van programon.

És van még miért futballozni. Minket főleg a második helyért folyó harc érdekel, amelyet abban az esetben érünk el, ha legalább egy ponttal többet szerzünk, mint az ugyanabban az időben a Nagymihály ellen pályára lépő Zsolna. Abban az esetben, ha az utolsó kört követően mindkét csapat ugyanannyi ponttal áll, az egymás elleni mérkőzések döntenek, amelyek tekintetében jobban állunk. Nézzük át az egyes lehetőségeket.

A DAC másodikként végez, ha Rózsahegyen:
- győz és egyúttal a Zsolna kikap vagy döntetlent játszik a Nagymihállyal
- döntetlenezik és egyúttal a Zsolna vereséget szenved a Nagymihálytól

Harmadszor a korona után

A bajnokság június közepi újraindulásától hat mérkőzést abszolvált a DAC – négyet a bajnokságban és kettőt a kupában. A holnapi lesz tehát a hetedik, ezekből harmadszor mérkőzünk a Rózsaheggyel. A liptóiaktól a kupa elődöntőjében (otthon 1:1, idegenben 0:3) elszenvedett pofont még mindig érezzük.

A Rózsahegy szerdán lépett pályára a Slovnaft Cup döntőjében, ahol Ožbolt büntetőjével 0:1-es vereséget szenvedtek a Slovantól.

Ján Haspra, Marek Sapara edzőpáros által irányított gárda azonban továbbra is eséllyel pályázik az európai kupaporondra, ahova a bajnoki táblázat 4-7. helyezettje közötti selejtező győztese jut be. A hazaiaknak tehát szintén megvan a motivációjuk a holnapi összecsapás előtt, hiszen a jobb play off-beli kiindulóhelyért játszanak (mindig egy mérkőzésesek a párharcok, először a 4. a 7. ellen és az 5. a 6. ellen, ezt követően a két győztes a döntőben találkozik; mindegyik esetben az a csapat élvezi a hazai pálya előnyét, amely feljebb végez a bajnoki tabellán).

Két ünnepelt

Pont a mérkőzés napján ünnepli a 19. születésnapját a fiatal védő, Malý Matúš, ma pedig az előző két összecsapáson a védelem közepén vele futballozó társa, Dominik Kružliak tölti be a 24. életévét. A Rózsahegyen nevelkedő futballista nehéz találkozóra számít. „Természetesen a három pont lenne a legszebb ajándék. Ebben a szezonban nem sok sikerélményünk volt a Rózsahegy ellen, ezért is szeretnénk megnyerni az utolsó mérkőzést az otthonukban. Egyúttal meg akarjuk szerezni a második helyet. A hét folyamán alapos edzésmunkát végeztünk, jól felkészültünk a találkozóra, amelyet már nagyon várunk. Bízom benne, hogy sikerrel vesszük az akadályt” –mondta a mai ünnepelt.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:
2018.11.10. - Rózsahegy-DAC 0:1, gólszerző: Bayo, 1749 néző
2019.03.17. - DAC-Rózsahegy 1:1, gólszerzők: Taiwo - Gal Andrezly, 7722 néző
2019.05.18. - Rózsahegy-DAC 1:0, gólszerző: Mustedanagić, 1651 néző
2019.09.21. - DAC-Rózsahegy 0:1, gólszerző: Mojžiš, 8389 néző
2020.02.22. - Rózsahegy-DAC 0:0, 1329 néző

Történelem

A Rózsahegy 1997-ben jutott fel az élvonalba, azóta folyamatosan az első ligában szerepel. A legnagyobb sikerüket a százéves évfordulójukon érték el, amikor is 2006 tavaszán történelmi duplázást ünnepelhettek. Az egymás elleni találkozók történelme 38 mérkőzést számlál, amelyből csak 7 végződött a DAC győzelmével – ezekből kettőt értünk el az ellenfél otthonában, mindkettőt 2018-ban. A legutóbbi három idényben 6 tétmérkőzést játszottunk a liptóiak stadionjában (beleszámítva a Slovnaft Cup elődöntőjének két héttel ezelőtti visszavágóját). Ezek mérlege teljesen kiegyenlített: 2-2-2, 5:5-ös gólaránnyal. Sikerül holnap a saját oldalunkra dönteni?

A jelenlegi idényben összességében az ötödik alkalommal csap össze a két együttes. A kupameccseket már fentebb említettük, a bajnokságban ősszel odahaza 0:1-es vereséget szenvedtük, februárban idegenben gólnélküli döntetlen született.

A holnapi mérkőzés belépőjegyeiről szóló információkat itt olvashatják.

Táblázatok - Fortuna Liga 2019/20:
Teljes:
3. DAC 26 14-5-7 41:28, 47 pont
5. Ružomberok 26 7-11-8 28:32, 32 pont
Hazai pálya:
3. DAC 14 8-3-3 26:11, 27 pont
6. Ružomberok 12 2-7-3 12:13, 13 pont
Idegenben:
3. DAC 12 6-2-4 15:17, 20 pont
4. Ružomberok 14 5-4-5 16:19, 19 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 25. idény, 777 mérkőzés: 269-191-317, gólarány 924:1101
Ružomberok: 23. idény, 759 mérkőzés: 293-209-257, gólarány 978:930

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 38 7-16-15, gólarány 35:43
Az ellenfél otthonában: 21 2-7-12, 14:28

A Fortuna Liga rájátszásának 5. (összesítve a 27.) fordulója:
BAJNOKI CÍMÉRT - FELSŐHÁZ
Szombat, 2020. július 11., 18:00 ó: Ružomberok-DAC, Žilina-Michalovce, Slovan-Trnava
KIESÉS ELLEN - ALSÓHÁZ
Szombat, 2020. július 11., 18:00 ó: Pohronie-Senica, Trenčín-Nitra, Zlaté Moravce-Sereď

A Rózsahegy-DAC bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Ziemba - Ferenc, Hrmo.

Mint minden tétmeccsről, holnap Rózsahegyről is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies