Back to top

Rózsahegy-DAC 3:0

Publikálva: 2016, május 21 - 15:01
Az idény és egyben Maric edző utolsó összecsapásán háromgólos vereséget szenvedtünk, a liptóiak kétszer is büntetőből voltak eredményesek. Ezzel eldőlt, hogy a hetedik helyen zártuk a pontvadászatot. Szurkolóinknak köszönjük az egész szezonban kapott kitartó biztatást!

Erősen megtizedelt kerettel utaztunk el Rózsahegyre, kilenc játékosunk hiányzott sérülés vagy sárga lapos eltiltás miatt. A ligahajrára két újoncot avattunk, a kapuban Milošovič állt, a védősorban pedig Szépe kapott lehetőséget. Az elején a rózsahegyi csatárnak, Lačnýnak adódtak helyzetei, ám védelmünk állta a sarat. Negyed óra játékidő után mindkét újoncunk észrevetette magát, előbb Szépe szerelt jó ütemben Jakubko elől, majd Nagy ziccerénél Milošovič zárta remekül a szöget. A 20. percben Polievka kapott labdát a védelem mögé, kissé kisodródott helyzetből még kapura küldte a labdát, Hajdúch biztosan állt a lábán. A 28. percben Szépe ütközött a tizenhatosban Jakubkoval, a megítélt büntetőt pedig Ďubek hidegvérrel értékesítette - 1:0. A folytatásban Ľupták próbálkozott két távoli lövéssel, Hajdúch mindkét ízben hárított, a túloldalon pedig Ján Maslo fejelt fölé. A 40. percben Lačný szerzett labdát a térfelünkön, majd meglódult ziccerbe, Milošovičot is átívelte, de a labda mellé pattant. A 43. percben Gál-Andrezly lövését Michalík blokkolta, a játékvezető szerint kézzel, a kérdésesnek mondható tizenegyest ezúttal Lačný váltotta gólra - 2:0. 

Cserével kezdtük a második játékrészt, Stephenst Černák váltotta. A félidő elején Lovás közeli lövését Huk blokkolta. A másik oldalon Černák zavarta meg a kifutó Hajdúchot, a kipattanó Polievkához került, aki majdnem a félpályáról az üres kapu mellé ívelt. Az 58. percben Zsivkovics pontos beadásával Polievkát hozta ziccerbe, fiatal csatárunk közelről a felsőlécbe bombázott! Egy óra játékidő után Gál-Andrezly fejesét Milošovič fogta. Ezt követően ismét az említett hazai szélsőjátékos indult meg kontratámadásba, az akció végén Nagy csavart mellé. A 71. percben a frissen beállt Mészáros jobb oldali bombáját Hajdúch tolta ki. Kimaradt helyzetünket azonnal góllal büntette a Rózsahegy: Jakubko fejelte le a labdát Zošáknak, aki a bal kapufához gurított - 3:0. Az összecsapás végére Milošovič még bemutatott néhány bravúrt: Nagy ziccerénél jó ütemben futott ki kapujából, Jakubko félfordulatos lövését hárította, valamint Ján Maslo fejesénél is biztosan állt a kapujában. Legnagyobb helyzetünket a hosszabbítás előtt hagytuk ki: Kwinhez került a labda az ötös sarkánál, egy csellel tisztára játszotta magát, ám lövését az egyik hazai védő a gólvonalról vágta ki.

 

Ma este 35 DAC-szurkoló kísérte el csapatunkat Liptóra az idény utolsó mérkőzésére. Hetedik helyen, 43 pontot szerezve zártuk a szezont, 12-7-14-es mérleggel, gólarányunk 38:42. Holnaptól szabadságol csapatunk, a nyári felkészülés június 13-án kezdődik. A 2016/2017-es évad július közepén rajtol. 

Edzői nyilatkozatok:

Tomislav Maric, DAC: „Nem fogom különösképpen analizálni a meccset, örülünk, hogy vége az szezonnak. Legnagyobb problémánk az volt, hogy sok pontot vesztettünk az ellenfelek pályáin. Mai vereségünk ellenére meg kell dicsérnem a játékosaimat, de sajnos a fiatalokból hiányzott egy kis higgadtság. Megköszönném a stábunknak az egész éves munkát, az újságíróknak, akik minden idegenbeli mérkőzésre is elkísértek, a klubnak minden jót kívánok a továbbiakban. Remélem a következő szezonban teljesülnek az Európáról szőtt álmaik.”

Ladislav Pecko, Rózsahegy: „Örülök, hogy győzelemmel zártuk a pontvadászatot. Alakulhatott volna jobban is az idény, majd le kell ülnünk, és kielemezni, mi volt jó és mi volt rossz, de most örüljünk a három pontnak. Most jön a pihenés, és utána elkezdünk készülni a következő évadra.” 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies