Back to top

Rossi: Balszerencsések voltunk, nincs minden veszve!

Publikálva: 2019, szeptember 10 - 09:33
A magyar válogatott szövetségi kapitány elismerte, hogy a szlováktoktól elszenvedett vereség után nagyon nehéz dolga lesz a csapatnak az első két hely megszerzéséért vívott harcban, de a játékosoknak hinniük kell magukban a sorozat hajrájában. Marco Rossi szerint elismerés jár a játékosoknak a mutatott teljesítményért.
Rossi: Balszerencsések voltunk, nincs minden veszve!

A magyar válogatott elvesztette hazai veretlenségét az Eb-selejtező sorozatban, a szlovákok 2-1-re nyertek a Groupama Arénában. A mérkőzést követően Marco Rossi az MLSZ honlapján elmondta, a mutatott játék miatt nem érheti kritika a játékosait.

„A vereség ellenére elismerés jár a játékosaimnak, mert jól játszottunk, sőt talán jobban is játszottunk a szlovákoknál. Több lehetőségünk adódott, mint ellenfelünknek, de mi nem tudtuk értékesíteni ezeket, a vendégek pedig kihasználták a helyzeteiket. Bizonyítottuk, hogy felérünk a szlovák válogatotthoz, és ezzel természetesen nem akarom elvitatni ellenfelünk képességeit, mert klasszis játékosokból álló, kiváló csapattal találkoztunk. Balszerencsések voltunk, a játékvezetői döntésekben és a sérülések terén is. Lovrencsics kényszerű cseréje után Nagy Ádámot is le kellett hoznunk, emellett Kleinheisler is cserét kért, és a végén Sallai is jelezte, hogy gondjai vannak. Sajnos éppen azt a két mérkőzést veszítettünk el, amelyek megnyerésére leginkább számítottunk.“

A válogatott jövőjével kapcsolatban Marco Rossi elmondta: nem szabad feladni továbbjutási reményeinket, továbbra is hinnünk kell abban a munkában, amit elvégeztünk. „Igyekszünk bizonyítani a következő mérkőzéseken. Innen nagyon nehéz lesz, de hinnünk kell magunkban, csak így lehet nekifutni a hátralévő három találkozónak. Még sok mérkőzés hátra van a csoportban, ezeken bármi megtörténhet, gondoljunk csak a horvátok mai döntetlenjére Azerbajdzsánban. Nincs minden veszve, még akkor sem, ha ma mindent sötéten látok és így vannak ezzel a játékosaim is. Dolgoznunk kell tovább, és hinni abban, hogy a munkánk meghozza az eredményét.“ – fejezte be sajtótájékoztatóját a szövetségi kapitány.

Pavel Hapal, a szlovákok szövetségi kapitánya elmondta: csapata teljesen más arcát mutatta, mint három nappal korábban, a horvátok ellen, jól használta ki a lehetőségeit, és a fiatalok is jó teljesítményt nyújtottak.

„Motivált volt a csapat, a játékosok meg akarták mutatni, hogy a horvátok elleni mérkőzés egyszeri kisiklás volt, és sokkal jobban is tudnak játszani. Megérdemelten nyertünk, védekezésben jól teljesítettük, emellett hatékonyan használtuk ki az adódó helyzeteinket, és akár a harmadik gólt is megszerezhettük volna, gondolok itt Mak nagy lehetőségére. A sikerhez szükség volt egy jó kapusteljesítményre is, és persze volt némi szerencsénk is, de ez velejárója a futballnak.“

Forrás: sportolunk.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Marco Rossi
Cookies