Back to top

Roland Černák a család szeme láttára lőtt gólt

Publikálva: 2016, április 20 - 18:06
Tizennyolc éves támadónk, Roland Černák lett Maric-edző dzsókere a tegnapi Nagymihály-DAC (1:1) bajnokin. Roli csak ötödik rajtját jegyezte az idényben, az elsőt tavasszal és tíz perccel pályára lépése után pontot érő gólt szerzett.

A mérkőzés nagyobb részét a pálya mellől figyelted. Hogyan láttad a találkozót?

„Az első félidőben nem játszottunk annyira jól, de úgy gondolom, hogy a második játékrészben már jobban teljesítettünk és megérdemelten szereztünk pontot.“

Az edző milyen utasításokkal küldött pályára?

„Azt mondta, hogy találjak be. És amikor kiegyenlítettem, az mondta, hogy lőjek még egyet. De én annak az egynek is örülök, hiszen pontot ért a csapatnak.”

Hogyan emlékszel a gólodra?

„A tizenhatosban helyezkedtem, berobbantam Zsivkovics beadására. A labda hozzám pattant, én pedig már csak megeresztettem egy lövést a kapufa mellé. Közben sikerült felnéznem is, megnéztem a kapust. Szerintem nem volt esélye hárítani.”

A B-csapatban nemrég elszenvedett kellemetlen sérülésed óta ez volt az első mérkőzésed, a Fortuna liga aktuális idényében csak az ötödik és tavasszal az első. Hogy érzed magad a negyedik élvonalbeli találatod után?

„Az érzéseim hihetetlen jók, szinte leírhatatlanok. Ráadásul Zemplénben lőttem, ahol otthon vagyok és élőben látta majdnem az egész család, így még kellemesebb.”

És kinek ajánlod a tegnapi gólod?

„Jumbonak!”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Roland Černák
Cookies